Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen - jelentette be az oktatási miniszter a Debreceni Egyetem tanévnyitó ünnepi, nyilvános szenátusi ülésén vasárnap.
A kabinet szakít az előző kormány megosztó politikájával, amelynek következtében széttagolttá vált a pedagógusképzés - mondta Lannert Judit. Hozzátette: ennek részeként „kiléptetik” a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, jelenleg a folyamat méltányos és jogszerű lebonyolításának kialakításán dolgoznak.
A többi képzőhelyen olyan egységes, átlátható és magas színvonalú pedagógusképzés kialakítását segítik, amely egyszerre épít a magyar felsőoktatás értékeire és megfelel a 21. század követelményeinek - mondta a miniszter.
A tárcavezető szerint az előző kormány megosztó politikája a pedagógusképzésben különösen éreztette hatását. „Miközben a politika bevonult erre a területre és rombolta az intézmények autonómiáját, az eltérő képzési- és kimentkövetelmények szerinti működésben egyre több, indokolatlan különbség jelent meg”.
Hozzátette: ez nemcsak a pedagógusképző intézmények és a hallgatók számára jelentett bizonytalanságot, hanem a tanári hivatás egészének megbecsültségét, és a képzés egységes minőségét is gyengítette.
Lannert Judit azt mondta, a jövőben a pedagógusképzés valamennyi területén erősítik a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdők, valamint az eltérő szociális helyzetű tanulók eredményes támogatásához szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket.
Az oktatási miniszer kiemelt célnak nevezte, hogy ismét sok tehetséges és elhivatott fiatal válassza a pedagógus hivatást, amihez megfelelő feltételeket kell teremteni. A tárcavezető a magyar oktatás jövője szempontjából az egyik legfontosabb ügynek nevezte a pedagógusképzés megújítását.
Jelezte egyebek mellett, hogy egyszerűsíteni fogják a még túlságosan bonyolult felvételi folyamatot, amiről a minisztérium hamarosan egyeztetést kezdeményez, és számítanak a debreceni szakemberek partnerségére is.
Lannert Judit kitért arra is, hogy ma a felsőoktatásban annyiféle modellben működnek az intézmények, ami már gátolja az átláthatóságot és a hatékony szabályozást. Jelezte: folyamatosan felszámolják az állami és az alapítványi fenntartású egyetemek közötti egyenlőtlenségeket, az értékeket megőrzik, „ahol gyengeséget látnak, ott változtatnak”.
A 2027-28-as tanévtől egységesebb, igazságosabb finanszírozási formát alakítanak ki, olyan működési modellt kívánnak létrehozni, amelyben jól körvonalazható a fenntartó, a szenátus és a rektor jogköre - mondta jelezve, hogy az akadémiai szabadságot és az intézményi autonómiát jogszabályi szinten visszaállítják, az alapvető jogokat visszahelyezik a felsőoktatási törvénybe.
A hallgatókhoz szólva azt mondta, erősíteni fogják a hallgatóközpontúságot, áttekintik a lakhatás és az ösztöndíj kérdését, növelni szeretnék az esélyegyenlőséget, és igyekeznek támogatást nyújtani a hallgatók mentális állapotának megóvásához.
Lannert Judit elismeréssel szólt a Debreceni Egyetem munkájáról, Magyarország egyik legfontosabb egyetemének nevezte az intézményt, amely „az új kormány számára kiemelt jelentőségű”. Hozzátette: az egyetem úttörő volt a külföldi diákok sikeres „bevonzásában”, ami példaértékű modellként szolgál a többi egyetemnek.
Bács Zoltán rektor tanévnyitó beszédében bejelentette: mintegy tizenkétezer - köztük csaknem kétezer, 130 országból érkezett külföldi hallgató - kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen. A DE a világ felsőoktatásának látható és elismert szereplője: ebben a tanévben már több mint 7800 nemzetközi hallgató tanulhat az intézményben, gazdagítva annak szellemi és kulturális életét - mondta.
Mátyus László, az egyetemet fenntart Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a jelenlegi alapítvány kivezetése mellett fontos feladatnak nevezte az egyetem új, olyan fenntartói modellbe való átvezetését, amely biztosítja a versenyképességet, és az egyetemi autonómiát „az akadémiai autonómia mellett a működési autonómia területén is”. A kuratórium elkötelezett amellett, hogy az egyetemnek stabil, kiszámítható és fejlődést támogató környezetet biztosítson- mutatott rá az elnök.







