Művész páholy
Kortárs népművészet
Szerényi Béla szellemi példaképekről és nagy hatósugarú, életigenlő közösségekről
– Közel egy évtizede jelen van az MMA életében: közösségformáló munkája elismeréseként, a magyar népművészet műveléséért, továbbadásáért még 2018-ban vette át a köztestület Népművészeti Tagozatának Erdélyi Zsuzsanna-díját; a következő évben, 2019-ben lett levelező tag, 2023-tól rendes tag, idén tavasszal pedig megválasztották a Népművészeti Tagozat vezetőjének. Milyen örökséget vett át, és milyen szakmai programmal indul neki a következő hároméves ciklusnak?
– Valójában még ennél is régebbi a kapcsolatom az MMA-val, mert az elődöm, Kékedi László fafaragó, népi iparművész tagozatvezetőként Kobzos Kiss Tamást követte, aki negyedszázadon át igazgatta az Óbudai Népzenei Iskolát. Ráadásul a zeneiskolában jó néhány MMA-tag van: Fábián Éva, Jánosi András, Juhász Zoltán a kollégám – Kobzos Kiss Tamás és Budai Ilonka sajnos már nincs közöttünk.
Jelen pillanatban tehát velem együtt négy akadémikusa van az ÓNI-nak, ami igen magas szám, hiszen ne feledjük: 24 fős tantestületről beszélünk! Az Óbudai Népzenei Iskola viszonyítási pont: tavaly volt ötven éve, hogy intézményi keretek között elindult a népzeneoktatás Magyarországon, elsőként nálunk, a Mókus utcában.
Referenciaintézményként mindig is szoros volt a kapcsolat közöttünk, az akadémia több művészeti programba bevonta iskolánkat, és emlékszem, milyen megható volt a körünkben köszönteni Erdélyi Zsuzsannát vagy Andrásfalvy Bertalant, amikor az MMA népművészei kihelyezett tagozati ülést tartottak Óbudán.
– Élő legendaként tekintettek rájuk?
– Szellemi példaként. Később, már akadémikusjelöltként bizony el kellett gondolkodnom azon, hogyan tudok megfelelni az elvárásoknak, egyáltalán milyen feladatot találok magamnak a Kobzos Kiss Tamás, Erdélyi Zsuzsa néni vagy Andrásfalvy tanár úr nevével fémjelzett szellemi körben.
Egy dologban biztos voltam: én dolgozni szeretnék az akadémiáért. Ennek megfelelően rengeteg programot vállaltam, mindkét Népművészeti Nemzeti Szalon kurátori feladatát, sok-sok kiállítást és zenei műsort szerveztem, az akadémikustársak pedig láthatták, hogy amit megszervezek, az jól működik, annak van határideje és megvalósítható pénzügyi kerete – gondolom, ez is hozzájárult, hogy most, amikor választásra került sor, bizalmat szavaztak nekem.
Az MMA Népművészeti Tagozata elkötelezett a szellemi és tárgyi műveltségünk fenntartásában, ismeri és számontartja azokat a kulturális csomópontokat szerte a Kárpát-medencében, amelyeknek kisugárzása van egy-egy régióra. Célunk a magyar művészeti életben fölmutatni azokat a helyszíneket, közösségeket és intézményeket, amelyek hosszú távú víziót, jövőre irányuló motivációt tudnak adni.
Ha csak az oktatás területét nézzük, az Óbudai Népzenei Iskola mellett komoly húzóereje van például a gödi Búzaszem iskolának, a Nádudvari Népi Kézműves Szakgimnáziumnak vagy a Kallós Zoltán Alapítványnak. Sok éve támogatunk olyan közösségeket, amelyek életigenlő, megerősítő hatással vannak környezetükre határainkon innen és túl.
– Milyen szempontok alapján döntenek a támogatásokról?
– Mivel a Magyar Művészeti Akadémián – finoman szólva – nem korlátlanok a pénzügyi források, rendkívül fontosnak tartjuk a támogatások hatékony elosztását. Hogy konkrét számokat is mondjak: a Népművészeti Tagozat egy évben nyílt pályázaton 30 millió forint fölött rendelkezik – ehhez képest az NKA-ban nem egészen 300 millió vagy a Csoóri Sándor Programban 1,8 milliárd forint van a népművészetre.
Meggyőződésünk, hogy elsősorban a nagy hatósugarú közösségeket kell támogatnunk, és itt a hangsúly a közösségen van. Andrásfalvy tanár úr A szeretet a néphagyományban című tanulmányában amellett érvel, hogy a népművészet nem más, mint a szeretet átadásának az eszköze. Létszükséglet.
A népművészet hozzájárul ahhoz, hogy az emberek közösséget teremtsenek, ami azután majd megtartja őket. Ez a működésmód tulajdonképpen jellemző ránk is, hiszen egyéni életművek, kimagasló teljesítmények találhatók itt, az akadémián, mégis az együttműködési készség az, ami valójában összeköt bennünket. Az MMA Népművészeti Tagozata példamutató a közös vízió tekintetében: könnyen megtaláljuk a hangot, annak ellenére, hogy a tárgyalkotó kézművességtől kezdve a tánc- és zeneművészeten át a szellemi kultúráig sokféle módon közelítünk a műveltségünkhöz.
Mindannyian az anyanyelvi kultúránkban élünk, mélyen átérezzük, ismerjük és műveljük azt, vagyis részesei vagyunk a közösségi alkotás folyamatának.
– Szétszálazható egyáltalán az a sokféle megközelítési mód, ami akár egyetlen életművön – Szerényi Béla alkotói, művészetelméleti, pedagógiai munkásságán – keresztül is kitapintható?
– Esetemben úgy is fordíthatnám ezt, hogy nem bírok a fenekemen nyugton maradni, ezért vágyom megmutatkozni a legkülönbözőbb tevékenységi formákban. Valójában azonban az anyanyelvi kultúra egységéről van itt szó, amit nem is lehet a részelemeire bontogatni.
Azért is használom a népművészet helyett szívesebben az anyanyelvi kultúra kifejezést, mert abban benne van a beszélt és a zenei anyanyelvünk, a mozgáskultúránk, a kézművességünk, ábrázoló művészetünk és a szokásrendünk, hitvilágunk is.
Ez így együtt az anyanyelvi kultúra: ha bármelyik elemét kihagyjuk, azzal az egész sérül. Mindenhez persze nem érthet az ember, de aki az anyanyelvi kultúrájában él, az a teljesség érzését hordozza. Én ezt alkotóművészként, hangszerkészítő mesterként is megélem…
– Amikor legutóbb beszélgettünk, az ötszázadik tekerőt készítette épp…
– Így van, mára több mint ötszáznál tartok, és ennek a folyamatnak része a háttértudás, a néprajzi hagyományok ismerete, a gyűjtés, Bársony Mihály dél-alföldi tekerős, klarinétos és citerás, hangszerkészítő hagyatéka, miközben természetesen klasszikus hangszerkészítő mester is vagyok – hivatalosan hegedűkészítő a végzettségem.
Mostanában nem igazán van időm a műhelyben dolgozni, de az előadó-művészet szintén egy olyan kifejezési mód, amit élő hagyományként vehettem át az idős mesterektől. A népművészet valójában kortárs művészet – én is a magam nyelvén beszélem –, színpadi előadó-művészetként pedig kortárs megszólalás.
– A Bokros zenekar vezetője, sorra jelennek meg a lemezeik: a 2025 decemberében bemutatott, Nem vagy egyedül Heinczinger Mikával közös alkotás, a legfrissebb pedig a Páros csillag album. Pluszmotivációt, -energiát ad egy új lemez vagy a koncertezés?
– Pontosan! Engem íróasztalhoz köt az Óbudai Népzenei Iskola vezetése, de az irodám a lépcsőházzal szemben van, és az ajtóm mindig nyitva áll, hogy amikor jönnek a gyerekek, legalább köszönjünk, és néhány szót váltsunk egymással.
Az életemnek egy korábbi időszakában, amikor még nem voltam igazgató, sokat foglalkoztam például pedagógiaelmélettel, tantervekkel, majd megszülettek a tanulmányaim az intézményi keretek közötti természetes tudásátadásról, tartottam és tartok is erről előadásokat, de közben kétségkívül van bennem egy belső kényszer, hogy megmutassam magamat, hogy alkotóművészként is jelen legyek.
Tudatosan időt szánok a Bokros zenekarra, mert hihetetlenül feltölt ez a kiváló csapat: a Kossuth-díjas Borbély Mihály, aki többféle formációban, a jazz műfajában is alkot, a Misztrálból is ismerős, szintén Kossuth-díjas Heinczinger Mika, az ütőhangszeres Kertész Ákos, valamit a fiatalok, a kisebbik fiam, Szerényi Domokos és Barabás Balázs, aki még a Szent István-konziban volt a növendékem.
Szép fokozatosan épült fel ez az új Bokros-hangzás, és alig egy hónapja jött ki a legújabb lemezünk, a Páros csillag.
– A lemezek mellett könyvek is megjelennek a szerkesztésében, és ezek a kiadványok – többek között a Homályba vetett fénycsóva című Erdélyi Zsuzsanna-emlékkötet – letölthetők az Óbudai Népzenei Iskola honlapján. Ez a tevékenység is a közös tudás rendszerezését, az ismeretterjesztést és a művészettel nevelést szolgálja?
– A Magyar Művészeti Akadémiának kész programja van erre, az évek óta egyre növekvő és kiszélesedő Művészettel Nevelés Hálózata. Valójában érdeklődve várom, hogy a közeljövőben milyen szerepe, jelentősége, helye lehet a művészettel nevelésnek a közoktatásban. Meggyőződésem, hogy a közösen végiggondolt víziók viszik előre a folyamatokat…
Tagozatvezetőként koordináló szerepben látom magamat leginkább, és a szervezésben, irányításban példaként tekintek az elődömre, Kékedi Lászlóra, aki remekül vezette az MMA Népművészeti Tagozatát az elmúlt évtizedben. A
mikor a feladatok megosztására kerül sor, tudatjuk, hogy jelenlétünkkel egyforma súllyal képviseljük az akadémiát: akit meghívnak közülünk előadást tartani, kiállítást megnyitni, az egy személyben képviseli egész közösségünket.
