Ragasztószalaggal kötözték az üléshez a randalírozó utast a repülőn

Elszabadult a pokol

Montázs
  • 2026.09.06. - 15:07
repülőgép utastér repülőgép ülés utas
Képünk illusztrációAFP/NurPhoto/Mateusz Wlodarczyk

Az eset egy Dallasból Newarkba tartó American Airlines-járaton történt, amikor egy 67 éves utas váratlanul agresszívan kezdett viselkedni.

A férfi a személyzetet és az utasokat is sértegette, többek között rasszista és homofób kijelentéseket tett, majd fizikailag is rátámadt az egyik utastársára. A helyzet egyre feszültebbé vált, ezért két utas – egyikük korábban rendőrként dolgozott – közbelépett.

A férfit végül többen próbálták megfékezni. Az egykori rendőr és társa ragasztószalaggal rögzítették az üléséhez, a kezét, a testét és a fejét is biztosították, hogy ne tudjon tovább támadni. A beszámolók szerint az utas ellenállt, ezért összesen négy emberre volt szükség ahhoz, hogy kordában tartsák. A férfi karján közben egy vérző sérülés is keletkezett. Az egykori rendőr később azt mondta, hogy nem bántani akarták a férfit, hanem megakadályozni, hogy a helyzet tovább eszkalálódjon.

A rendkívüli incidens miatt a repülőgépnek meg kellett szakítania útját, és Baltimore-ban kényszerűen leszállt. A rendőrök a leszállás után átvették a megkötözött utast, akit a mentők a karján lévő sérülés miatt is elláttak. A légitársaság közölte, hogy az utasok és a személyzet biztonsága elsődleges, és nem tolerálják az erőszakos viselkedést. Az ügyben az FBI is vizsgálatot indított - írja az ABCNews.

Reklám