A spanyolországi Benamira ma már szinte kísértetfalunak számít: az egykor több mint kétszáz lakosnak otthont adó településen ma mindössze egyetlen ember él állandóan. Fernand 17 évvel ezelőtt költözött ide, és azóta gyakorlatilag ő az egész falu ura – igaz, korántsem fényűző körülmények között.
A 39 éves férfi mégsem panaszkodik. Sőt, számára éppen a teljes nyugalom és az alacsony megélhetési költségek jelentik a vonzerőt. A családja tulajdonában lévő házban él, így albérletet egyáltalán nem kell fizetnie. Körülbelül 1500 eurót keres havonta, ebből nagyjából 40–50 euró megy el villanyra, 300–400 euró élelmiszerre, további 300–400 euró pedig benzinre. A mobiltelefon és az internet körülbelül 50 euróba kerül. Ha szigorúan fogná a pénztárcáját, akár 700 eurót is félre tudna tenni minden hónapban.
Csakhogy Fernand nem akar remeteként élni. Mint mondja, az életet is élvezni kell, ezért nem ragaszkodik görcsösen a spóroláshoz. A hétköznapokon útkarbantartással foglalkozik, szabadidejében pedig fut, kertészkedik, főz, olvas, és még humoros monológokat is ír a falusi életről. A teljes egyedüllétet pedig sajátos humorral kezeli: mivel nincs kivel beszélgetnie, viccesen azt mondja, „kényszerből monológíró”.
Persze ennek az életnek komoly ára is van. A településen nincs iskola, bolt vagy tömegközlekedés, a legközelebbi kórház pedig mintegy 90 kilométerre található. A faluban 58 ház áll, de ezek többségében már csak időszakosan, főként nyáron tartózkodnak a tulajdonosok. Fernand azonban egyelőre esze ágában sincs visszaköltözni a városba. Neki úgy tűnik, a csend többet ér, mint a városi nyüzsgés – és még pénzt is tud félretenni mellette - írja a focus.de.







