Montázs
Hazatérés hóban, mosollyal
Meglepően jó élmény a Liszt Ferenc Repülőtéren

Ezért is volt szinte gyanúsan sima az utazás. Késés nélkül, pontos érkezéssel landoltunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Budapest felett már gyorsabban dobogott a szívem: kerestem odafentről a hidakat, az ismerős épületeket, a Fradi stadiont – de a köd mindent eltakart. Nem baj. Itthon voltam. Ahonnan jövök, nincs hó, nincs jég, nincs fagy. Az első sokk így ért: egy gumicipőben szálltam ki. Tudtam, hogy hó van. Tudtam, hogy csúszik a jég. De az ember elfelejti, milyen érzés megfogni egy lefagyott korlátot, milyen az, amikor a hideg valóban hideg. Meglepett. És megmosolyogtatott. A párom ujjongott a hó láttán, mint egy kisgyerek. Vettem egy nagy levegőt, és beléptünk a terminálba. És ott valami egészen váratlan történt: Budapesten mindenki mosolygott. Köszöntek. Kedvesek voltak. Az útlevél-ellenőrzésnél körülbelül öt perc alatt átjutottam.
A párom viszont bent ragadt az ellenőrző kapuban – se ki, se be. Egy oldalfal elválasztotta a sortól, az ott dolgozó hölgy épp a következő érkező csoportot igazgatta, így nem vette észre a helyzetet. Néhány percnyi „elszigeteltség” után egy fiatal rendőr sietett a segítségére, és kuncogva „szabadította ki”. Emberi, kedves pillanat volt. A csomagunk? Azonnal megérkezett. Nem húsz perc, nem fél óra – azonnal.
A repülőtér makulátlanul tiszta volt, a mosdókban kellemes illat, minden rendezett, átgondolt, működő. Kifelé menet minden csomagot modern géppel ellenőriztek, gyorsan, felesleges hercehurca nélkül. Sürgő-forgó határőrök, hatékony szervezettség. Az érkezéstől a kilépésig összesen körülbelül 15 perc telt el. Mindennel együtt. A taxi azonnal ott volt. Nem túlszámlázva, nem mogorván. Kedves, beszédes sofőr – Benjámin –, aki idegen nyelven is magabiztosan kommunikált. Hét hónapja nem voltam itthon. És most, friss szemmel, őszinte szívvel mondom ki: elmondhatatlan és leírhatatlan a fejlődés, a pozitív változás. A hangulatban, az emberekben, a működésben. Abban, ahogyan fogadtak. Ez az élmény nem volt magától értetődő. És éppen ezért volt felemelő. Köszönöm ezt az élményt.
