A havazás sem állíthatja meg a légiközlekedést
ĀNagy erőkkel, folyamatosan takarítják a futópályákat, gurulóutakat és előtereket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
ĀNagy erőkkel, folyamatosan takarítják a futópályákat, gurulóutakat és előtereket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
ĀÉrdemes figyelni a menetrendet
ĀNagy az érdeklődés ezen az útvonalon
ĀA cserbenhagyót később elkapták
ĀExtrém jegesedés okozza a leállást
ĀA járatok fogadása és indítása biztonságosan megvalósult
ĀMég így is számottevőek a késések és a járattörlések
ĀA kormány célja, hogy 2035-re megduplázódjon a reptér utasforgalma
ĀA Nyugati pályaudvarról indulva 20 perces menetidőre lehet majd számítani
ĀA fejlesztésektől azt várják, hogy 2035-re a jelenlegi duplájára nő az utasforgalom
ĀJelenleg éves szinten közel 90 ezer légiutas közlekedik a két ország között
ĀLátható lesz az a hómaró, amely óránként 6000 tonna havat képes eltávolítani a futópályákról
ĀA pénzügyőrök londoni poggyászokban találtak rá a különféle márkájú, román zárjeggyel ellátott dohánytermékre
ĀTöbb érkező járat kitérő repülőtéren szállt le
ĀA vihar a környező utakat is érintette
ĀA reptér idén rekordmennyiségű osztalékot fizet
ĀSteiner Attila szerint ez a reptér hőellátását teljes egészében megoldaná
ĀSzükséges és fontos volt a repülőtér visszavásárlása
ĀTöbb mint négymillió utas fordult meg a repülőtéren
ĀA hagyományos cigányzene népszerűsítése egyszerre nemzeti és kultúrpolitikai cél, feladat
ĀA Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának közelében lévő parkoló korszerűsítési munkálatai során robbanóeszközöket találtak
ĀA gyűjtés tovább folytatódik a helyszínen
ĀA repülőtér egyik induló felújítási munkálata miatt vezetik majd be az intézkedést