Ez az étel egyszerre 52 embert ölhet meg

Talán ez az egyetlen étel a világon, amelyet még az éhes inuit vadász is inkább a kutyájának dob oda és nem azért, mert rossz az ízű lenne. A jegesmedve májáról van szó, arról az apró szervről, amely elvileg 52 felnőtt embert is megölhetne, ha mind beállnának „kóstolónak” egy jeges északi svédasztalra.

De mégis miért életveszélyes? A válasz az algák elfogyasztásának körülményeivel kezdődik. Ezek az apró növénykék tele vannak A-vitaminnal.

Amiket először a garnéla fogyasztja el, aztán garnélát a halak, a halakat a fóka, a fóka pedig, ha rossz napja van, a jegesmedve zsákmánya lesz.

A tápáláléklánc minden egyes fokánál tovább koncentrálódik az A-vitamin mennyisége és mivel zsírban oldódik, a csúcsragadozó májában köt ki. Míg az emberi máj grammja nagyjából pár száz egységnyi A-vitamint tartalmaz, a jegesmedvéé ezzel szemben 20–30 EZER egységet

A medvének ez nem jelent különösebb problémát. Az evolúció során hozzászokott, hogy a mája úgy raktározza el a retinolt, mintha végtelen raktár kapacitása lenne. A retinol tulajdonképpen az A-vitamin „nyers”, aktív formája, egy zsírban oldódó vitamin, amely a látásért, a bőr és a nyálkahártyák épségéért, valamint az immunrendszer működéséért felel. Normális mennyiségben életfontosságú a szervezet számára.

Az emberi szervezet számára viszont már egy gramm ilyen máj is bőven a napi maximum fölé lökheti a szükséges és elfogadható mennyiségű A-vitamin bevitelét. Egy teljes máj pedig nagyjából 9 millió egységet tartalmazhat, miközben akut mérgezés jelei akár már 300 ezer egység körül is jelentkezhet.

És milyen tünetekkel járna a „vitamin-túladagolás”, amikor nem egy patikában vásárolt tablettából, hanem egy jegesmedve vacsorából jön? Először csak fejfájás jelentkezne, hányingerrel és szédüléssel kísérve. Aztán következne a levertség, látászavar, izomfájdalom. Súlyos esetben az idegrendszer és a máj működése összeomlik, a bőr felhólyagosodik, hámlani kezd. Az arktiszi beszámolók szerint szó szerint, nagy darabokban, egyszerűen leválik a bőrünk.

Nem véletlen, hogy az inuitok genetikailag beépült szabálya: „jegesmedve máját nem esszük”. Tudják, hogy halálos. Az európai embernek ez jóval lassabban tudatosult, már 1597-ben jegyeztek fel esetet, amikor a Nova Zemlján telelő holland tengerészek súlyos, életveszélyes állapotba kerültek, miután a jegesmedve máját elfogyasztották.

A 20. század eleji sarkkutatók történetei között is visszatérő motívum a „gyanús máj”. Egyesek szerint az antarktiszi Mawson-expedíció egyik tagja is egy, A-vitaminban gazdag máj miatt halt meg, bár ezt a hírt később a kutatók vitatták.

A lényeg mégis ugyanaz, a sarkvidéki csúcsragadozók mája a tudomány szemében is veszélyes, nem véletlen, hogy a toxikológiai szakirodalomban külön kategóriaként szerepel.

És akkor tegyük fel a nagy kérdést: megkóstolnánk?

Leülnénk a sarkvidéki jégtáblára, szemben egy frissen elejtett medvével, és azt mondanánk: „na, csak egy falatot ebből a májból, mi baj lehet?” Tudva azt, hogy egy tized gramm is fedezi a teljes napi A-vitamin szükségletünket, egy nagyobb falat pedig egy orvosi tankönyv összes rémtünetét ránk szabadíthatja?

A bátorság, az éhség legyűrése helyett van erre egy jobb szó: az abszolút felelőtlenség. A jegesmedve mája biológiai csodának számít, elképesztő alkalmazkodás a fagyos, zsírdús világban. A mi, fastfoodhoz szokott emberi gyomrunk számára viszont ez egy orosz rulett egy túl sok golyóval töltött tárban.

Szóval, ha valaha meghívnak minket egy nagyon különleges sarkvidéki vacsorára, nyugodtan kérjünk inkább még egy szelet húst, vagy még egy kanál zsírt, de amikor a máj kerülne az asztalra, mondjuk azt mosolyogva:

„Köszönöm, ezt inkább meghagyom a jegesmedvének.”