Az izomdiszmorfia, vagy más néven testedzésfüggőség a mentális betegségek közé tartozó testképzavar, nem ritkán táplálkozási zavarral kombinálva. „Inverz anorexiának” is szokták nevezni. Elsősorban férfiakra jellemző: az érintettek izomzatukat még akkor is kevésnek, kicsinek látják, ha fizikumuk egyébként jóval átlag fölötti.
Az izomdiszmorfia kialakulásában a testépítők számítanak veszélyeztetett csoportnak – körükben nagyjából négy-öt százalékra tehető az előfordulás valószínűsége.
A betegség fő jellemzője a túlzásba vitt testedzés. Az érintett férfi (de ritkán akár nőknél is előfordulhat) szenvedélyszerűen építi a testét, mert fizikumát túl gyengének látja. Kényszeresen foglalkozik a teste és az izmai kinézetével, méretével, ezért jellemző a betegre a szigorú edzésterv követése (gyakori, nagy súlyokkal történő edzés), speciális étrend tartása és nem ritkán az anabolikus szteroidok használata is.
Az izomdiszmorfiás beteg – egyéb testképzavarokhoz hasonlóan – kényszeresen foglalkozik saját kinézetével, amelynek nyomán hosszú távon akár egészségkárosító magatartásformák is kialakulhatnak.
Izomdiszmorfiára adhat gyanút, amennyiben olyanokat tapasztal ismerősén, mint hogy a szigorúan betartott edzésterv és étrend, amelynek nyomán az érdeklődés beszűkül – rejtőzködő, magányos életmód; a kényszeres viselkedés gátolja az egyént a munkában, karrierépítésben; fokozatosan háttérbe szorulnak a társas és intim kapcsolatok (lemondott társasági események, elhanyagolt baráti- és párkapcsolatok); túlzásba vitt táplálékkiegészítő (és akár anabolikus szteroid!) használat; táplálkozási zavarok kialakulása; önértékelési zavar kialakulása; életminőség romlása.
Bár az izomdiszmorfia jellemzően gyakrabban alakul ki testépítők esetében, azonban nem szabad minden gyakran edző és szigorú diétát követő testépítőt izomdiszmorfiában szenvedő betegként diagnosztizálni. A testépítés alapvetően egészséges tevékenység, amennyiben nem a súlyos testképzavar motiválja az edzésre és a diéta betartására!
Háziorvosa pszichológushoz, súlyos esetben pszichiáter szakorvoshoz irányíthatja a beteget.
Az izomdiszmorfia kialakulásában – a legtöbb más testképzavarhoz hasonlóan – nem lehet csupán egyetlen okot megnevezni, szerepet játszanak különböző hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezők is.
Hajlamosító tényezők között szerepelnek a szociális és családi okok, mint például a gyermekkori szexuális bántalmazás, a serdülőkori túlsúly, a későn bekövetkező serdülőkor és az ezekkel járó megszégyenítés. A családi tényezők között megemlítendő a túlaggódó anya jelenléte, vagy az elhanyagoló apai magatartás miatti önértékelési problémák kialakulása.
Kiváltó tényező többnyire az elérendő izmos férfi testideál iránti kulturális nyomás, mely ma követendő példának számít.
Fenntartó tényezők a beteg környezetéből érkező ingerek – mint például az edzések helyszíneként szolgáló edzőteremben az elért állapot dícsérete, mely pozitív megerősítésként hat a betegre. Fenntartó tényező ezenkívül az izomdiszmorfia nyomán kialakult társbetegségek – társas izoláció, depresszió, szorongás megjelenése. A kialakuló negatív érzéseken a szigorú életmód betartása képes csak csökkenteni, mivel az egyéb örömforrásokat a beteg akár teljesen elutasítja, leépíti, elhanyagolja.
Az izomdiszmorfia jellegéből adódóan számos szövődménnyel társulhat: leggyakoribb ezek között a túlzott edzésből fakadó sérülések és a speciális életmódból adódó egyéb társuló mentális betegségek.
Az izomdiszmorfia komplex betegség, ezért kezelése sokszor nehéz és sok időt vesz igénybe. Kezelésében lényeges elem a pszichoterápia, és amennyiben szükséges, ez kiegészíthető gyógyszeres terápiával is.
Jó hatásfokú a kognitív viselkedésterápia és a motivációs interjú, mélylélektani feltárás. Amennyiben a tünetek olyan súlyosak, hogy a pszichoterápia nem elegendő a kezelésre, antidepresszáns adható – ez azonban pszichiáter szakorvos bevonását igényli a terápiába.
