8:39
Trump aláírta: az Egyesült Államok kilép a WHO-ból
ĀA riválisok már régóta tartottak ettől a lépéstől, most meg is valósult
ĀA riválisok már régóta tartottak ettől a lépéstől, most meg is valósult
ĀAz információt a Budapesti Közlekedési Központ kedd reggel közölte a közösségi oldalán
ĀJosé Raúl Mulino, a latin-amerikai ország államfője az X-en tett bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök hétfői beiktatási beszédére reagált
ĀAz ukrán támadást hat régióban sikerült visszaverni
ĀKilenc mérkőzéssel folytatódik kedden a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakasza
ĀAz euró jegyzése hét órakor 411,31 forintra erősödött az előző esti 411,16 forintról
ĀA táplálkozási szakértő elmondta, mely élelmiszerek segítenek leküzdeni a fertőzést
ĀA 67 éves Nael Bargúti 44 évet töltött izraeli börtönben, többet, mint bármelyik más palesztin
ĀDonald Trump mindig barátként tekintett Magyarországra
ĀA La Liga tabellájának ötödik és hatodik helyezettje a forduló előtt azonos pontszámmal állt
ĀA munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem hétezer munkavállaló béradatait dolgozta fel
ĀHiába a szankciók, nem változott szinte semmi, az Európai Bizottság szóvivője szerint szükségesek a brüsszeli lépések
ĀAki eddig nem hallott volna arról, ki az a Simon Omaník, az mostantól, ha a derék tizenkilenc éves szlovák fiatalemberről sokat nem is, de az általa keltett botrányról szinte mindent megtudhat
ĀDonald Trump ismét naggyá teszi Amerikát, ígéretéhez híven azonnal bele is vetette magát a munkába
ĀFontos visszapótolni az elveszített kollagént
ĀA tűzszüneti megállapodás több mint 15 havi harcnak és bombázásnak vetett véget
ĀA londoniak az angol labdarúgó-élvonal 22. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén saját közönségük előtt 3–1-re győzték le a Wolverhamptont
ĀÚj szlogennel, képzőművészeti magazinnal, riportműsorral és felújított operettekkel ünnepel a csatorna
ĀGyőri Enikő kijelentette, Magyarországnak egyre több barátja van az Európai Parlamentben
ĀJohan Eliasch szerint a sportolók nem felelősek azért, hogy hol születtek
ĀKözösségi oldalán posztolt videót a tárcavezető
ĀSztáray Péter a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb eredményének tekinti, hogy a szomszédos térség csatlakozási folyamata visszakerült a napirendre
ĀA motivált diákok és oktatók mellett fontos, hogy a környezet is inspirációt nyújtson