6:21
Agyelszívás
ĀNem csak a hagyományos értelemben vett agyelszívásról lesz most szó, vagyis nem csak arról a folyamatról, amelynek keretében a gazdagabb országok elszívják a szellemi képességeket a kevésbé tehetősektől
6:11
Az igazi ok, amiért Harry herceg és Meghan Markle nem reagált
Ā„Kétségbeestek” a nyolcezer szavas cikk megjelenése után
5:58
„Trump vermet ás magának Ukrajna miatt”
ĀAz amerikai elnök nem fogja megnyerni a tárgyalásokon azt, amit a fronton elveszített
5:54
„Evidenciák kimondására akkor kényszerül az ember, ha rákényszerítik”
ĀA szélsőségesek felszisszenése jó jel lesz, üzente a politikus
5:43
Putyin szerint a Nyugatnak nyomás alá kellene helyeznie Kijevet
ĀAz orosz elnök emlékeztetett: Ukrajnában még mindig törvény tiltja a tárgyalásokat
4:57
Házas vagy egyedülálló – Ki a boldogabb?
ĀA felmérésben több mint 65 országból mintegy 57 ezer ember vett részt
4:22
Szentkirályi Alexandra: Fontos fejlesztésektől fosztaná meg a budapestieket Karácsony Gergely
ĀA főpolgármester „egy évtizednyi semmittevés után ébredt rá, hogy Rákosrendező egyáltalán létezik”
4:11
Trump részben Zelenszkijt tette felelőssé a háború elindításáért
Ā„Meg kellett volna akadályoznia ezt a háborút”
2:46
Több évtizedes kihagyás után újra magyar cég épít belföldi nagyerőművet
ĀAz új üzem Magyarországon elsőként hasznosít majd nagy arányban zöldhidrogén-tüzelőanyagot
2:32
Jun Szogjol szabadulhat?
ĀAz dél-koreai bíróság elutasította a felfüggesztett elnök fogva tartásának meghosszabbítását
2:12
Tél végéig megszületnek a támogatói döntések
ĀAz Energiaügyi Minisztérium a gazdasági repülőrajtot újabb pályázatok sorával igyekszik segíteni
1:59
Megkapta a környezethasználati engedélyt az Eve Power debreceni akkumulátorgyára
ĀAz üzem építése során egy különleges, vízkészleteket megóvó technológiát vezetnek be
1:51
Befejezi a Blu-ray-lemezek gyártását a Sony
ĀFebruárban az utolsó gyárát is leállítja a japán gyártó
1:30
Oroszország befagyasztott vagyonának következményei
ĀEuroclear: Az oroszországi vagyonelkobzás negatív hatással lehet a pénzügyi rendszerre
1:29
„Az ellenzék Brüsszel bábjaként migránsokat és terrorcselekményt hozna Magyarországra”
ĀHidvéghi Balázs: A bevándorlóországokban rendszeresek a terrortámadások
0:57
„Az a legfontosabb kérdés, hogy Magyarországot brüsszeli bábkormány vagy nemzeti kormány vezeti”
ĀVitályos Eszter szerint a kormány már bizonyított, hogy ellenáll a nyomásnak
