Kultúra

Világsztárokkal vár az idei Vidor Fesztivál

Szeptember 3-ig tart a tegnap este elkezdődött nyíregyházi Vidor Fesztivál, amelyen mások mellett a Boban Markovic Orkestar, a mexikói Los de Abajo, a francia Sergent Garcia, valamint a népszerű hazai előadók közül például Rúzsa Magdi, Szabó Balázs Bandája és a Budapest Bár is koncertet ad.

A színházi programban az elmúlt évad legsikeresebb hazai vígjátékai szerepelnek, a díjakat a Makk Károly vezette zsűri ítéli oda. A tegnap kezdődött fesztiválnak az idén már több mint kilencvenmillió forintos a költségvetése, egy magyar vegyipari vállalkozás támogatásának is köszönhetően a rendezvény anyagi hátterét középtávon sikerült biztosítani – mondta Kovács Ferenc, a város Fidesz–KDNP-s polgármestere nemrég a fesztivált beharangozva. Hozzátette, hogy ma már nemcsak hazánk több pontjáról, hanem külföldről is érkeznek látogatók a programokra.

A kilencnapos fesztiválon a színházaknak és színészeknek a zsűri kilenc díjat ítél majd oda. Emellett több száz kulturális programot szerveznek a városban, illetve a térség huszonegy településén, ezek kilencven százaléka ingyenes.

A városháza előtti Kossuth téren zajló koncertek fellépői között lesz még a fent említetteken kívül a Maliból érkező Songhoy Blues együttes is, valamint Péterfy Bori és a Love Band, a Honeybeast, illetve a The Biebers is. A Korzó Színpadon mások mellett a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió, a Folkfusion Band, a Bluesers, a Carpedignem lép fel, de lesz Tudós Nők – Slam Poetry Show című esemény is. A színpadi koncertek mellett a Vidor Kertben és a Móricz Kertben ugyancsak lesz zenei program mind a kilenc napon.

A fesztivál ideje alatt a belvárosi forgatagban karikaturisták, pantomimesek, akrobaták, artisták, zsonglőrök és bohócok szórakoztatják majd a látogatókat, Nyíregyháza főtere emellett az ország legnagyobb mozijává is válik, esténként magyar vígjátékokat vetítenek, a helyi mozikban pedig kedvezményes áron láthatók sikerfilmek. A színház galériá­jában kiállítás is nyílik, Nem létező tárgyak címmel.