Kultúra
Tavaly minden második fővárosi járt múzeumban
Az ötvenezer főnél több lakost számláló települések esetében átlag feletti a látogatószám

Tízből három honfitársunk látogatott múzeumot, kiállítást tavaly, a budapestiek közül pedig minden második volt múzeumban – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felméréséből. Mint arról az intézmény fogyasztási cikkekkel és kereskedelemmel foglalkozó ügyfélkapcsolati igazgatója, Dörnyei Otília lapunknak beszámolt, a Kórusok éjszakája, Múzeumok éjszakája, Színházak éjszakája annak ellenére országos méretűvé és jelentőségűvé nőtt események, hogy e kulturális szórakozási formákat a többség egy szűk réteg privilégiumának gondolja. A GfK lakossági megkérdezésének 2016. évi válaszait elemezve az látható, hogy a múzeumok és kiállítások látogatása a lakosság mintegy harmada számára nyújt kikapcsolódást.
Az elmúlt évben a lakosság valamivel több, mint egyharmada (35 százalék) járt valamely múzeumban, vagy kiállításon, amely 2015-höz képest (34,4 százalék) gyakorlatilag alig jelent változást.
Míg 2015-ben a 15–19, valamint a 20–29 évesek jóval átlag feletti arányban fordultak meg múzeumokban, addig 2016-ban nem mutatkozott jelentős eltérés a korosztályok között. Ugyanez a kiegyenlítődés figyelhető meg a nemek tekintetében is: 2015-ben a nők számára némiképp népszerűbbnek bizonyult a múzeum- és kiállítás-látogatás mint kikapcsolódási lehetőség, 2016-ban azonban a múzeumot, kiállításokat felkeresők aránya mindkét nem esetében a teljes lakosság körében mérthez hasonlóan alakultak.
Régiós összehasonlításban Budapest és a Közép-Dunántúl viszi a pálmát, hiszen az itt élők az átlagosnál nagyobb arányban kerestek fel múzeumokat és kiállításokat 2016-ban. Míg az Észak-Alföldön mindössze 24 százalék volt a múzeumokat és kiállításokat felkeresők aránya, addig minden második budapesti élt e kulturális kikapcsolódás lehetőségével.
Településnagyság és -típus tekintetében elmondható, hogy Budapesten kívül a nagyobb, azaz ötven ezer főnél több lakost számláló települések esetében volt átlag feletti a múzeum-, illetve kiállításlátogatottság.
