Magyar állami tulajdonban levő vállalat vásárolta meg és újítja fel Szatmárnémeti reprezentatív épületét, a város régi főterén álló egykori Pannónia, majd Dacia szállodát. Az 1902-ben megnyitott, magyaros szecessziós stílusban készült palota kék tetejével, Zsolnay kerámiadíszeivel különleges alkotás, évtizedes magány után éledhet újjá.
Lechneri hatásokat mutat Bálint Zoltán és Jámbor Lajos magyaros-keleties műve (Forrás: Wikipedia)
Több helyi lap, köztük a Transindex.ro erdélyi magyar hírportál közölte a minap, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonában álló Manevi Zrt. vette meg a Szatmárnémetiben lévő egykori Pannonia Szállót. Az 1902-ben, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint felépült, szecessziós műemlék a város régi főterén áll, tizenegy éve üresen. A szatmárnémeti polgármesteri hivatal az új tulajdonos képviselőivel folytatott pénteki megbeszélés után a távirati iroda szerint közölte: kész minden segítséget megadni ahhoz, hogy a város egyik legszebb és leghíresebb épülete mihamarabb visszanyerje régi pompáját. Erdély egyik legszebb szecessziós épülete előbb Pannónia, majd Dacia néven fogadta a látogatókat. Az 1995-ös privatizáció idején az akkori alkalmazottak vették át a szállodát működtető cég részvényeit, majd 2007-ben egy román üzletember vásárolta meg, és a szálloda felújítására készült, de terveit a gazdasági válság meghiúsította. Azóta az épület állaga erősen leromlott.
A tervezőpáros, az 1871-től 1939-ig élt Bálint Zoltán – aki a nagyapja volt Bálint András neves színművész-rendezőnek, a Radnóti Színház volt igazgatójának – és az 1869-ben született, 1955-ben elhunyt Jámbor Lajos itt még Lechner Ödön hatása alatt dolgozott, szembetűnő rokonságot mutat a nagy hatású mester néhány művével, hiszen pályájuk kezdetén még az ő műtermében dolgoztak.
A szállónál, amint más korai alkotásuknál a tervezők lechneri módra ötvözték a magyaros-keleties mintákat és a francia gótikát a pártázatos reneszánsz jegyeivel. A koronázópárkány fölötti rész közepén, egy kiemelt oromzaton virág formájú ablak látható – jobbra és balra egy-egy kisebb testvére –, a középső traktust kupola és torony is hangsúlyozza. Zsolnay mázas kerámia díszítőelemek láthatók a homlokzaton, a tető szintén mázas kerámiacserepeket kapott, világos és sötétkék lapok váltakoznak. Az étteremmel, kávézóval, valamint később koncertteremként is működő bálteremmel is rendelkező szálló belterében is megmaradt sok eredeti részlet, bár a kávéházat megszüntették.
Mint arról sorozatunk korábbi részeiben már beszámoltunk, a Bálint-Jámbor tervezőpáros nem csak ilyen, lechnerinek mondható stílusban tervezett. A budapesti Thököly úton, a 48–50. szám alatt álló iskolaépület inkább a geometrikus szecesszió jegyében készült. Számos más pesti és vidéki lakó- és bérházat, középületet alkottak, s még Fiuméban is dolgoztak a múlt századfordulón. Az író, újságíró, mérnök Gerő Ödön a Magyar Iparművészet 1913. évi ötödik számában azt írta róluk: „a nevén nevezések korában Bálint–Jámbor sajátos magyaros stílusának is nevet kell adni. Más ez a stílus mint a Lechner mesteré (…) Lechner mindig tiltakozott ellene, hogy utánzókat akar nevelni. Csakis iránykövetőket, de az irányt egyéni művészetükkel követőket keres.”
