Kultúra
Megállapodás forradalmi filmekről
Schmidt Mária és Andrew G. Vajna közelebb vinné a fiatalokhoz 1956 hőseit
A távirati iroda tudósítása szerint az eseményen Schmidt Mária azt mondta, a 20. század fontos médiuma a film, de a 21. században már megkerülhetetlen, az együttműködés célja pedig az, hogy megteremtse azokat a mítoszokat, amelyekre olyan nagy szükségünk van. A megállapodás alapján a forradalom és szabadságharc hősei mellett az 1956-ot megelőző diktatúrát és az azt követő megtorlásokat is be kívánják mutatni. A cél az, hogy közel vigyék a szabadságukat, életüket áldozó hősöket a ma emberéhez, hogy minden fiatal és minden magyar állampolgár büszkeséggel nézze ezeket a filmeket – tette hozzá Schmidt Mária. Andy G. Vajna azt emelte ki, hogy bár számos érdekes film készült már a magyar történelem e fontos pontjáról, de ha egy újabb minőségi alkotás születik, már megérte az együttműködés. „Nekem ’56 a szívem csücske valamilyen formában” – jegyezte meg a sajtótájékoztatón Andrew G. Vajna, hozzátéve, az akkori eseményekkel foglalkozó, általa producerként jegyzett Szabadság, szerelem című filmmel is az volt a célja, hogy megszólítsa a fiatalokat, hogy emlékezzenek.
