Kultúra

Lelkesedés fogadta a német alkotást

Cannes-ban bemutatták a Zsigmond Vilmosról szóló francia portréfilmet

Óriási meglepetést okozott szombaton a Toni Erdmann című német versenyfilm a 69. cannes-i fesztiválon. A hivatalos programba először meghívást kapott Maren Ade vígjátékát hatalmas lelkesedéssel és tapssal fogadták. Levetítették Makk Károly Szerelem című filmjét is.

Nyolc év után képviselteti magát ismét Németország a cannes-i filmversenyben, ahol Toni Erdmann címmel vetítették szombaton Maren Ade filmjét, hatalmas sikerrel. A komédia főhőse Ines (Sandra Hüller), egy ambició­zus fiatal nő, aki egy német világcég tanácsadójaként dolgozik Bukarestben, ahol minden percét a karrierjének szenteli. Apjára nincs ideje, ezért az egy képzeletbeli parókás, fura figuraként tér vissza, és elkezdi követni lányát. A francia Le Figaro az idei fesztivál első nagy revelációjának nevezte a filmet, a Le Monde szerint a vígjáték lenyomja a versenyt, és a csillagokba ér, írja az MTI.

A szemlén negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után vasárnap este újra bemutatták Makk Károly Szerelem című alkotását is a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató, Cannes Classics elnevezésű programban – a Szerelem akkor megkapta a Nemzetközi Katolikus Film- és Audovizuális Szervezet által adományozott OCIC-díjat is, valamint a két főszereplő, Törőcsik Mari és Darvas Iván külön dicsértben részesült.

Nagy érdeklődés mellett mutatták be a közelmúltban elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőrről szóló francia portréfilmet is a Cannes Classics programban. Pierre Filmon francia rendező 2013-ban kérte fel Floridában forgatandó első játékfilmje operatőrének a magyar alkotót, aki egyből igent mondott. A két filmes olyannyira összebarátkozott, hogy a rendező végül úgy döntött: inkább magáról Zsigmond Vilmosról forgat filmet. Halála előtt egy évig követte a magyar operatőrt szülővárosától, Szegedtől Budapesten, Rómán és Párizson át kaliforniai otthonáig. Az 1930-ban Szegeden született filmes Budapesten tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd 1956-ban emigrált az Egyesült Államokba. Hollywoodi karrierje az­után indult be, hogy  Robert Altmannal együtt dolgozott a McCabe és Mrs Miller című filmen. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb nemzetközi operatőre lett. Többek között John Boormannal, Woody Allennel, Brian De Palmával, Steven Spielberggel, Jerry Schatzberggel és Michael Ciminóval is együtt dolgozott.