Kultúra

Két nagyszínpad lesz a Campus Fesztiválon

Több újdonsággal és készpénzmentességgel is készül a debreceni rendezvény

A legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az északír rockerekből álló Therapy?, illetve a holland indie-rock Kensington is ott lesz a Campus Fesztiválon: a debreceni Nagyerdőben ma kezdődő rendezvényen újdonságként két nagyszínpad és készpénzmentes fizetés is lesz.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, változatos programkínálatot, csaknem kétszáz népszerű magyar előadó mellett hét külföldi sztárt ígér a debreceni Nagyerdőben ma kezdődő Campus Fesztivál. Bakó Csaba sajtófőnök a távirati irodának elmondta: az újdonságok között lesz, hogy most először két nagyszínpadot állítanak fel, készpénz helyett pedig kártyás fizetési rendszert vezetnek be. Tájékoztatása szerint nyolc év után váltják le a fizetési rendszert, s ezentúl bármelyik bank érintés nélküli kártyájával vagy a HelloPay elnevezésű fesztiválkártyával lehet a rendezvény területén belül fizetni. Emellett bevezetik a „jattcsúszkát”, a vásárló egy monitor segítségével döntheti el, kíván-e borravalót adni, és ha igen, akkor mennyit.

A külföldi sztárok között lesz a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az északír rockegyüttes, a Therapy?, valamint a holland indie-rock zenekar, a Kensington. A magyar fellépők sorában lesz mások mellett a Tankcsapda, a Quimby, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, az Irie Maffia, a Halott Pénz, a 30Y és a Brains is.

A Campus Fesztivál a Nagyerdei Stadionban és környékén egyedülálló infrastruktúrával várja a látogatókat. A szervezők a megnövekedett látogatói számmal arányosan folyamatosan fejlesztenek, az idei újdonságok ismét jelentős területeket érintenek –mutatott rá a sajtófőnök. Tizennyolc programhelyszín lesz, ezek között van a két új nagyszínpad. A négy nap alatt a mintegy kétszáz együttes fellépése mellett több nem zenei programmal készülnek: dumaszínházzal, közéleti és irodalmi beszélgetésekkel is várják a közönséget.

A fesztivál fontos résztvevője a Debreceni Egyetem, az egyetlen olyan hazai felsőoktatási intézmény, amelyhez egy fiatalokat megszólító fesztivál ilyen szervesen kötődik. Az Egyetem tér programhelyszín évről évre nagyobb területet foglal el: az idén már mintegy ezer négyzetméteres területen, rögtön a fesztivál főbejáratánál kap helyet – hangsúlyozta a sajtófőnök. Több mint harmincféle gasztronómiai stand is lesz majd a Campuson, több száz féle pálinkát, ötven-hatvan féle bort is kínálnak majd, több mint huszonöt vállalkozás települ ki a fesztivál területére. Ezer férőhelyes kerékpártárolót is kialakítanak, s éjszakai villamos- és buszjáratok közlekednek a Nagyerdő és a város különböző pontjai között.

A sajtófőnök azt is elmondta, hogy Debrecen az ország turisztikai régiói­nak egyik központja lett, a Campus Fesztivál pedig az ország egyik legnépszerűbb nyári könnyűzenei eseményévé vált. Tavaly több mint nyolcvanötezren buliztak a négy nap alatt, ezzel a fesztivál ma már Debrecent erősítő márka lett nemcsak a régióban, hanem a határokon túl is – magyarázta.

Nemrég egy sajtótájékoztatón Bienerth Gusztáv turisztikai kormánybiztos is erről beszélt, Papp László debreceni polgármester pedig azt emelte ki, hogy a rendezvény egyre több látogatót vonz a környező országokból, és egyre inkább Kárpát-medencei fesztivállá válik, Kósa Lajos volt polgármester, a körzet országgyűlési képviselője pedig a fesztivál családi jellegét hangsúlyozta.