Szemben Beckó piktoreszk sziklavárával, a Vág jobb partján Bogoszló (Trenc’ianske Bohuslavice) község állítja meg az utazót. Azonban sem az 1977-ben Turócszentmártonban (Martin) kiadott, háromszáznyolcvanöt szlovákiai kastélyt és kúriát ismertető képes műemlékkönyv, sem pedig az eddigi legrészletesebb magyar útikalauz (Szlovákiai utazások, 1999) nem említi a település nevét. Pedig egy rendkívül érdekes múltú, históriájú kastély maradványa található itt. Csak nem emiatt hagyták ki a listából?
Bogoszlót 1208-ban említi első ízben az esztergomi káptalan dézsmajegyzéke, „villa Buczlao” néven, 1436-ban Boguzlawicz alakban tűnik fel újra levélben. A helynév az ószláv Bohuslav személynévből származik. Vályi András 1796-ban megjelent „Magyar Országnak leírása” című műve szerint: „tót falu Trencsén Vármegyében, a Vágh jobb partján, egy szép vidéken található, földes Ura Gróf Erdődy uraság, a kinek szép Kastéllyával, és a mellette levő halmon gyönyörűségesen intéztetett szép kerttel díszesíttetik.”
A Vágon tutajozó báró Mednyánszky Alajos 1825-ben így írt róla: „Erdődy Antal gróf katonáskodása során sokfelé megfordult a világban, míg a tábornoki rangot elérve, a nagy Terézia békés korszakában végre nyugalomba vonulhatott. Az itt levő kis ház megnyerő fekvését különösen nagyra értékelte, mégis a terjedelmes kastély lett a lakóhelye, amelyet francia tervrajzok alapján emeltetett 1763-ban, általános közcsodálatot keltve. A falakat Franz Anton Maulbertsch bécsi festő freskói díszítik, a szökőkutak versailles-i mintára készültek, a kertről el lehet mondani, hogy eleven mása annak, amelyet XIV. Lajos építtetett. Ez, és az Eszterházi-hercegi kert volt az első kettő Magyarországon, ahol külföldi fákat ültettek, bár nem várták el, hogy gyümölcsöt teremjenek.”
Manapság szerény látványt nyújt az időközben több korszakban is „redukált”, kastély, sehol sincs a híres növénykert, rég eltűntek a faóriások, a csonka „kastély” egyik fele paplak, a másik egy kis kápolna, a falán egy Maulbertsch pingálta szentképpel.
Bogoszlótól a cseh–morva országhatárhoz vezető 54-es főúton haladva, észak felé letérve, máris a gyönyörű hegyvidékre érkezünk. A mindössze hatvan szlovák lakosú, Gallyas (Haluzice) nevű falucskánál megleljük, amit már rég óta kerestünk.
A füves tetőn szürkés, tört dolomitkőből, forró mészhabarccsal falazott, román kori templom dacol az idővel. Hajójának keleti végéhez félköríves szentély kapcsolódik, 13. századi formájú ablakokkal. Északi karéjából nyílik a sekrestye, a félkörű diadalív ugyancsak román stílusú. A magas oromfalak állják az évszázadok próbáját; a hajóba dél felől és a nyugati oldali kapun át lehet belépni. Történeti forrás – a vágújhelyi prépostság irattárában őrzött levél – szerint az épületet husziták vették birtokba az 1430-as években. Jól látható a hajó déli oldalán az eredeti ablakok csúcsíves kibővítése vörös téglafalazással. Néhány lépésre a szentélytől négyszögletes, emeletes kőtorony áll, az egykor volt harang és őrszem számára.
Gallyas plébániáját Halusych néven említi az 1332–37. közti pápai tizedjegyzék, magát a községet 1398-ban említi először írás, akkor a bolondóci váruradalom része volt. A 18. század végén a gróf Révai uraság birtoka volt.
Tíz kilométerre délre, a Vág lapályán alapították Vágújhelyt (Nové Mesto nad Váhom) a 13. század elején. Legelső említése 1253-ból maradt fenn: IV. Béla király oklevele „Villa nostra regia Újhely”-nek nevezi, ami a mongol pusztítást követő újjáépítésre utal. Aztán 1263-ban már a pannonhalmi bencések birtoka, akik a burgenlandi Németújvárért kapták cserébe.
Aztán újabb birtokváltások révén került Zsigmond király főembere, Stibor vajda kezére, ő adta át a Benedek-rendiek kolostorát az ágostonos szerzeteseknek. Stibor rendelte el a román kori rendház erődítési munkáit, a cseh husziták sűrűsödő támadásai ellen. Még előbb, az 1388 utáni években keletkezett a két bejárat – alsó és felső várkapu –, valamint az a tíz bástya, amelyek a karlsruhei levéltárban őrzött, 1681-ben készült mérnöki rajzon láthatók.
Zsigmond király 1414-ben megerősítette a Szent Ágoston-rendi monostor alapítólevelét, és prépostsági rangra emelte az apátságot. A hatalmas, 13. században épült harangtornyot ritka nagy ívű, úgynevezett repülő támpillérekkel erősítették meg. Emellett pedig teljesen átalakították a templom belsejét is, méghozzá úgy, hogy az eredetileg hosszúkás hajót – Magyarországon páratlan módon – szabályos nyolcszög alaprajzúra bővítették; épp olyan formájúra, amilyen Nagy Károly császár hat évszázaddal korábban készült aacheni palotakápolnája volt.
És még ma is olyan. E különös terv nem véletlenül született meg az ugyancsak német-római császár, Luxemburgi Zsigmond fejében. A husziták 1431-ben és 1447-ben rátörtek a városra, másodjára felperzselték a templomot is. Később a belsejét kora barokk stílusban díszítették újra.
