Két koncerttel ünnepli húszéves fennállását a Fonó zenekar: a Vadbarokk című produkciót október 8-án, az Atyai ág című műsort pedig október 11-én adják elő a Pesti Vigadóban. Az együttes munkájáról, a műfajhatárok áthágásáról és a magyar népzene származásáról Agócs Gergely népzenekutatót kérdeztük.
– Hogyan értékeli a Fonó elmúlt két évtizedben végzett munkáját?
- Úgy érzem, hogy sikerült egy olyan, ha nem is műfajt, de műfajközi tevékenységformát kialakítanunk, amit mi „közelítéseknek” nevezünk. A különböző műfajok között meglévő kapcsolatokat, rejtett dimenziókat tárjuk a közönség elé. És ez nem csak a zenei műfajokra vonatkozik, hanem különféle művészeti ágakra is. Legutóbb például Kányádi Sándort láttuk vendégül az egyik koncertünkön, akivel a Vannak vidékek című produkciót állítottuk színpadra. Hasonló volt a Bartók-reflexiók című közös produkciónk Temesi Ferenc íróval, ő a Bartók című könyvéből olvasott fel részleteket, mi pedig azokhoz kapcsolódó népzenei összeállításokat játszottunk el. De volt már vendégünk Gryllus Dániel, Nagy Feró, Spitzer Gyöngyi „Soma”, Trill Zsolt, Kerekes Éva és Gerendás Péter is. Sosem a mennyiségre, hanem a minőségre utaztunk, ezért eddig csak hét lemezt adtunk ki. Amit talán eredményként tudunk felmutatni, az az, hogy megpróbáltuk a magyar művészeti életben lerombolni a kis elefántcsonttornyokat.
- A Vadbarokk című produkciójuk október 8-án ismét színpadra kerül a Pesti Vigadóban. Ezt a koncertet mi inspirálta?
- Nagyon sok szó esik arról, hogyan hatott a népzene a műzenére, de arról kevesen beszélnek, hogy ez egy kétirányú folyamat volt. Mi azt szerettük volna megjeleníteni, hogy bizony a barokk idején Magyarországon ez az új zenei irányzat megtalálta a csatornákat a nép felé. Az október 8-i koncertünkön a lemezünk teljes anyaga megjelenik majd, de a közreműködő Musica Profana régizene együttes is végig velünk lesz a színpadon. Váltakozva csendülnek majd fel a magyar népzene darabjai és a barokk zeneművek, amelyek a 17-18. században Magyarországon a zenei közkultúra részét képezték. Többek között Balassi Bálint énekei és a Kájoni-kódex egyes darabjai is elhangzanak majd.
- Október 11-én egy másik nagyszabású koncertjük is lesz: az ön keleti gyűjtései nyomán létrejött Atyai ág című produkciót adják elő, mégpedig hagyományőrző énekesek, muzsikusok segítségével.
- Kodály egyik elhíresült idézetére szeretnénk utalni, amelyben azt írta: „Egyik kezünket még a nogáj-tatár, a votják, cseremisz fogja, másikat Bach és Palestrina. Össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt nem ide-oda hányódó komp lenni, hanem híd, s talán mindkettővel összefüggő szárazföld?” Azt gondoltuk, hogy a nemzetközi Kodály-évben a mester emléke előtt is tisztelegve az évfordulónkat ennek az idézetnek a szellemében tartjuk meg. Október 8-án bemutatjuk, hogyan fogja kezünket Bach és Palestrina, október 11-én pedig azt, hogyan a nogaj tatár. Persze nem képletesen, hanem ténylegesen: azokat az adatközlőimet hívtuk meg, akiket a keleti gyűjtéseim során megismertem: nogajokat, baskírokat, kumukokat, illetve balkárokat. Kashatau faluból érkezik például a Taulula énekegyüttes. Ők fogják előadni Bijnöger hős énekét, melynek szövege a magyar csodaszarvas mondának a magyar krónikákból illetve a regösénekeinkből számunkra ismert összes elemet tartalmazza. Már Bijnöger hős neve is érdekes lehet számunkra, hiszen az ő mondájukban is ketten vannak testvérek, Umarral. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy Umar nevében felfedezzük a Hunor, Bijnögerében pedig a Benger nevek változatait. Utóbbi kifejezés az ő nyelvükben egyébként annyit tesz: magyar. A párhuzamok nem lehetnek véletlenek.
- Annak idején miért pont a Kaukázusba ment el népdalokat gyűjteni?
- A dallampárhuzamokra már Kodály is felhívta a figyelmet, amikor megfogalmazta, hogy a magyar népzenének valószínűleg keleti, főképp türk párhuzamai mutatkoznak. Én az ő útmutatásai alapján próbáltam tájékozódni, s egy 950 körül keletkezett forrás miatt mentem a Kaukázusba. A történet szerint két magyar vezér, Tevel fia Tormás és Kál fia Bulcsú jártak követségben az akkori bizánci császárnál, Bíborbanszületett Konstantinnál. Ő feljegyeztette, amit a magyar követek elmondtak neki, majd korának egyéb diplomáciai eseményeivel együtt ezeket is megörökítette a De Amdinistrando Imperio című művében. A magyar követek a mű szerint úgy fogalmaztak, hogy a nagyapáik még a kazárok mellett szereztek maguknak szállást, aztán Árpád vezetésével jöttek be a Kárpát-medencébe. A kaukázusi kapcsolatok benne vannak a mi krónikáinkban is, és nincs okunk kételkedni a szavuk igazában. Én komolyan vettem, amit mondtak, és felkerestem azokat a népeket, amelyek a Kazár Kaganátus néhai területén ma élnek, és akiknek az ősei már a honfoglalás idejében is bizonyíthatóan ott laktak. Mivel a finnugor–török vita már százötven éve tart, azt gondoltam, hogy magyar kutatók hosszú sorát fogom szaporítani, de aztán kiderült, hogy én voltam az első, aki az észak-kaukázusi térségben néprajzi, népzenei anyagokat akart rögzíteni. Mostanra mintegy kétezer dallamot sikerült a régióban összegyűjtenem. Ennek az eredményeit mutatjuk be október 11-én, de elsősorban természetesen a magyar népzene rokonságába tartozó dallamokat adjuk elő.
