Kultúra

Fókuszban Csoóri Sándor öröksége

Kétnapos konferenciát rendeznek a pesti Vigadóban az elhunyt író emlékére

„Jóslás a te idődről” címmel rendez kétnapos konferenciát Csoóri Sándor emlékére február 6-án és 7-én a Pesti Vigadó Makovecz Termében a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete.

Az esemény tájékoztatója felidézi: a tavaly elhunyt Csoóri Sándor, a Nemzet Művésze díjjal is kitüntetett költő, író a közéleti, filmes, irodalmi gondolkodás meghatározó és megkerülhetetlen alakja volt a 20. század második felében, életművét most először értékeli konferencia. Az első napon többek között Csoóri irodalomszemléletét, Sütő Andrással ápolt barátságát, szociográfiáját, hatalommal való szembeszegülését, valamint nemzetfelfogását vizsgálják az előadók.

A második napon pedig például az ifjúság-képzet mítoszának változásait műveiben, verseinek sajátosságait, vízióit és a népi hagyományhoz való viszonyát elemzik. Az előadók között lesz Sebő Ferenc, Szekfű András, Vasy Géza, Tarján Tamás, Falusi Márton, Szakolczay Lajos, Tőkéczki László, Elek Tibor, Gróh Gáspár, Cs. Nagy Ibolya és Jánosi Zoltán is.

A konferencia teljes programja az Mma.hu portálon érhető el, ahol az érdeklődők regisztrálhatnak a részvételhez.