Kultúra
Egyszer rocker, egyszer Jean Valjean
A negatív főszereplő, Javert után a pozitív hőst is eljátssza Tóth Attila a Madách Színházban A nyomorultak című musicalben
– Korábban azt nyilatkozta, Jean Valjean a legnagyobb szerepálma. Miért?
– Megfog a karakter embersége, ahogy talpra áll a nyomorból, és újra tudja kezdeni. Nekem is volt olyan életszakaszom, hogy a padlón voltam. Úgy érzem, sok hasonlóság van köztünk. Embernek maradni: ez a darab legfontosabb üzenete. Jean Valjeant, illetve a Jézus Krisztus Szupersztár címszerepét tartom a zenés színház csúcsának. Nagyon boldog vagyok, hogy mindkettőt eljátszhattam, főleg, hogy szinte az utcáról csöppentem bele ebbe a világba. Harminchat évesen döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam a zenés színházban. Rögtön megkaptam Jézus szerepét, utána jött a Macskák és A nyomorultak, csupa főszerep. Úgy tűnik, nagyon szerencsés vagyok.
– Ha ez a csúcs, hova tovább? Maradt azért karakter, aki még különösen vonzza?
– Doktor Jekyllt vagy a Fantomot szívesen eljátszanám, ezek a szerepek, azt hiszem, passzolnának is hozzám. Sokszor hallom azt, hogy a zenés színház könnyű műfaj. Annak ellenére, hogy a prózai szerepek terén nincs tapasztalatom, nem gondolom úgy, hogy ez igaz volna, hiszen egyszerre kell színészként és énekesként helytállni, az érzelmeket dalokban megjeleníteni. A jövőben egyébként prózai szerepekben is szeretném kipróbálni magam.
– Korábban már eljátszotta Jean Valjean ellenlábasát, Javert felügyelőt. Ezt a karaktert is kedveli?
– Nem igazán szerettem Javert felügyelőt, nekem ő túl katonás. Természetesen az övé is szép szerep, de én a drámaibb, emberközelibb karaktereket kedvelem. Javert csak a törvényben hisz, míg Jean Valjean tele van szépséggel és emberséggel. Érdekes, hogy amikor A nyomorultakat Kecskeméten játszottuk, én Jean Valjean szerepére jelentkeztem, Egyházi Géza pedig Javert szeretett volna lenni. Nem így történt, pont fordítva kaptuk meg a szerepeket.
– Nagyon más volt a kecskeméti produkció?
– Az is nagyszerű volt. Természetesen minden rendezés teljesen más, de az alap adott volt: a zene annyira jól van megírva, hogy önmagáért beszél. Schönberg a zeneszerző, aki zseni. Nem tagadom viszont, hogy ez életem legnehezebb munkája. Például olyan gyorsöltözések vannak benne, hogy mindössze néhány perc alatt kell frissen szabadult fegyencből húsz évvel idősebb polgármesterré válnom. Van, aki a parókám teszi fel, van, aki a maszkom, és van, aki öltöztet.
– Egyik nap rockénekesként áll színpadra a Pokolgép zenekarral, másik nap Jean Valjean bőrébe bújik a színházban. Nem megterhelő ez egy kicsit?
– Ami az éneket illeti, nem érzem magam leterheltnek. Ha az ember már elér egy bizonyos szintet és megvan a megfelelő technikája, akkor tudja kezelni az ilyesmit. Valamelyik nap még húszezer ember előtt énekeltem Sepsiszentgyörgyön a Pokolgép zenekarral, túlüvöltve a két gitárt, a basszusgitárt és a dobot. Másnap pedig bejöttem a Madách Színházba, hogy eljátsszam Jean Valjeant.
– Nem furcsa az átállás?
– Furcsa, de ezt én tanultam, tudatosan készültem rá. Éveken át jártam énektanárokhoz, hogy minden műfajban helyt tudjak állni, és a barokk énekektől kedve az operettig minden stílust begyakoroltam. A rock fiatal korom óta a szívem csücske, de a dallamtalan és érzelem nélküli gépi hangok kivételével mindent szeretek, ami zene.