Balázs János festményeiben belső víziói ötvöződnek a cigánymesék misztikus világával és a valóság elemeivel. A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum Glóbusz című kiállítása ezekből a mágikus-látomásos művekből mutat be egy válogatást a roma származású alkotó születésének száztizedik évfordulójára emlékezve.
Balázs János 1907-ben született Alsókubinban. Már gyermekkorában is vonzódott a festéshez, a rajzoláshoz és az íráshoz. Ahogy önéletírásában is megfogalmazza: kisgyerekként szívesen járt a szeméttelepre, ahonnan újságokat és képeslapokat gyűjtött össze. „Minden nyomtatott írást elolvastam, minden képet, ábrát csodálva bámultam, s amelyiket a legszebbnek találtam, ösztönömtől hajtva elkezdtem tiszta lapra lemásolni” – írja. Szenvedélyesen rajzolt és olvasott, a magyar nemzet majd’ minden szellemóriását, művészét, költőjét és íróját lemásolta. Azonban a szülei nem nézték jó szemmel ténykedését, szidalmazták és haszontalannak nevezték, mire ő megsértődve összetépte és elégette rajzait. Nem is foglalkozott a művészettel egészen hatvanhárom éves koráig: remeteként, a világtól elvonulva élt, és csak 1968-ban kezdett ismét festeni a salgótarjáni gyerekek unszolására, akik nem ritkán rajzlapot, vásznat, festéket, ecsetet vittek neki. Ezzel a lépéssel megindult „az érthetetlenségig fokozódó, összevisszaságba csúcsosodó, fantasztikusan összpontosuló, életformákban gomolygó, visszás színezetű, borongós ábrázolás”.
A festő felfedezését is a véletlen segítette: egy építész-grafikus látta meg Balázs munkáit, majd rábeszélte az alkotót, hogy néhány kisebb képét küldje be a Magyar Nemzeti Galéria naiv gyűjteményébe véleményezésre. F. Mihály Ida művészettörténész 1971 februárjában látogatta meg Balázs Jánost Salgótarjánban, szűk kunyhójában a mennyezetig felhalmozva száznál több festményt talált. A látott képek sem a paraszt festők, sem az úgynevezett vasárnapi festők műveihez nem hasonlítottak. Az eredetiség, az egyéni látásmód mellett a szemlélőt megfogta a képek különös, bizarr világa.
Első kiállítását (amelyre el sem ment, hisz ő „már látta a képeket”) 1971 nyarán Salgótarjánban rendezték. További néhány alkotó évében képei bejárták fél Európát, egyaránt hirdetve a naiv, a cigány és a magyar festőt, ő maga azonban soha nem hagyta el a pécskődombi cigánytelepet, és még a képeitől sem volt hajlandó megválni, egyetlen esetet kivéve: egyszer tizenhárom képét eladta, hogy versei kötetben is megjelenhessenek Füstölgések címmel.
Később a média is felfedezte: a Corvina Kiadó Ecsettel és irónnal című kötete a verseiből és képeiből ad válogatást. Portréfilmet készítettek róla, tévériporterek, újságírók faggatták, ő azonban nem tudta feldolgozni a népszerűséget, hamarosan le is bénult, így utolsó éveit mozgásképtelenül, ágyhoz kötve, önmarcangolással, tétlenül élte meg. 1977-ben, hetvenegy évesen, Salgótarjánban halt meg.
Balázs János egyedülálló jelensége volt és marad a magyar és a nemzetközi festészetnek. Egyedi, utánozhatatlan festői nyelvet dolgozott ki. Úgy festett, mint egy gyermeknek maradt felnőtt – így tudta látni és láttatni a világot, fantasztikus színekkel, állatokkal, tájakkal és emberekkel.
A roma népirtásra emlékeztek
Az emberi erőforrások minisztere szerint hatalmas erőtartalék van a roma kultúrában és történelemben. Balog Zoltán Budapesten, a roma holokausztra emlékező kulturális esten így fogalmazott: a mi kötelességünk, hogy fölszabadítsuk és a közös jövő szolgálatába állítsuk ezt a hatalmas potenciált.
A miniszter rámutatott: Magyarországon ma már van irodalma, van visszaemlékezés-kultúrája a roma népirtás szörnyű tragédiájának, ezért ma már senki nem mondhatja, hogy „nem voltam tájékozott”. Balog Zoltán szólt arról is, hogy a rendszerváltoztatás megteremtette a szabadságot és ezzel együtt a lehetőséget, hogy „szembenézzünk a múlttal, hogy újra felfedezzük azokat, akikkel sorsközösségben vagyunk”. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a roma holokauszt is sokáig kibeszéletlen, meghamisított történelmi esemény volt. Az elhallgatott tényeket, összefüggéseket ezért „nekünk kötelességünk föltárni, megírni, a tényeket tudományos alapon feldolgozni, közzétenni, hogy mindannyian találkozhassunk a múlttal” - fogalmazott.
Balog Zoltán kitért arra, hogy 2012-ben, Európában elsőként, belekerült a Nemzeti Alaptantervbe a roma kultúra és történelem, és benne a roma holokauszt témája. A holokauszt-emlékév programsorozatban pedig több program is foglalkozott a roma népirtással - mondta.
A kedd esti kulturális program az ünnepélyes megnyitása volt a tegnapi konferenciának a Magyar Tudományos Akadémián, amelyet a magyar Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnöksége szervezett a budapesti Tom Lantos Intézettel és a Jezsuita Roma Szakkollégiummal, és amely a romák elleni népirtásnak állít emléket. Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára, az IHRA soros elnöke kiemelte: az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a közösségi médiában terjedő gyűlöletbeszédre és annak veszélyeire.
