Kultúra

Az elvett százalékok, a rangsor és a kiemelt fizetések nyomában

Hogyan került a legjobbak közé a Fesztiválzenekar?

Miközben a támogatásának nyolc százalékát veszíti el, aközben a koncertek harminc százalékát mondja le a Budapesti Fesztiválzenekar – áll a Magyar Nemzet keddi lapszámában. A lap emlékeztet arra is, hogy a zenekarban részben a magas állami támogatás miatt a fizetés a sokszorosa a máshol kereshető összegnek, Fischer Iván ezért is tudja „lefölözni” a szakmát, és együttese így válhatott az egyik legjobbá.

Egy 2008-as, tizenegy kritikus véleményét tükröző, a brit Gramophone Magazinban megjelent listára hivatkozva állította Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar vezetője, hogy zenekara a világ legjobb tíz együttese között szerepel a szimfonikus zenekarok között – írta keddi lapszámában a Magyar Nemzet. A lista az összeállítók ízlését tükrözi, és noha a zenekar valóban magasan jegyzett, ez alapján bajosan határozható meg, hogy valóban a tíz legjobb között van-e.

Ismert: a Budapesti Fesztiválzenekar támogatását – a magyar állam több mint egymilliárddal támogatja a zenekart – a Fővárosi Közgyűlés egy közelmúltbeli döntése alapján 260 millió forintról 60 millió forintra csökkentette. Emiatt Fischer Iván zenekarvezető bejelentette, hogy koncerteket kell lemondaniuk, majd demonstrációt is tartottak a támogatáscsökkentés miatt a hétvégén a Vörösmarty téren, s Tarlós István főpolgármester és Fischer Iván indulatos levélváltásba is keveredett. Fischer ekkor közölte, hogy úgy véli, zenekarának már csak azért is jár az eddigi támogatás, mivel a világ tíz legjobb együttese között van.

A Magyar Nemzet számítása szerint érthetetlen, hogyha a zenekar támogatása mindössze nyolc százalékkal csökken a kétszázmilliós elvonás miatt, akkor miért a koncertek harminc százalékát mondják le. A lap szerint Fischerék a rendszerváltás óta több mint húszmilliárd forintos támogatást kaptak a magyar államtól mai értéken számolva, a többi zenekarhoz képest részben a jó anyagi helyzetüknek köszönhetően is privilegizált helyzetük van, mivel a többi zenekar támogatása az elmúlt huszonöt évben reálértéken csökkent, emiatt jó ideje csak Fischerék tudják megfizetni a legnagyobb előadóművészeket, illetve a jó zenészeket. Míg más együttesekben a fizetés néhol a minimálbér összege, a Fesztiválzenekarban egymillió forint körüli összeg. Így tudja magának megszerezni az együttesvezető a legjobb zenészeket, mintegy „lefölözve” a szakmát. Ugyanakkor a foglalkoztatás a zenekarban „más formában” történik, ami vélhetően azt jelenti, hogy a tagok után kevesebb járulékot fizetnek be az államkasszába, mint más zenekarok esetében.