Nemcsak költő, hanem a magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja is volt a száznegyven éve született Ady Endre. A kulturális környezetétől elválaszthatatlan életműve, személyisége és életformája ugyanakkor mélyen megosztotta már kortársait is.
Huszonkilenc évesen robbant be az irodalmi életbe Új versek című kötetével a ma száznegyven éve született Ady Endre, megteremtve ezzel a modern magyar lírát. Kultusza a mai napig – hol enyhébben, hol erőteljesebben – él. A 20. század egyik legnagyobb hatású költője Erdély északi részén, Érmindszenten született, önéletrajzában egyfajta ars poeticaként írja: „Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat, s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket.” Huszonkét éves, a Debrecen című lap munkatársa, amikor megjelenik első kötete, Versek címmel, ezután azonban Nagyváradra ment, s ekkor döntötte el végleg – családja tiltakozása ellenére –, hogy újságíró, író lesz. Ismereteit nem könyvekből, hanem elsősorban kávéházi és egyéb beszélgetésekből szerezte, és a napi sajtóból tájékozódott. Feljegyezték róla, hogy kiváló érzékkel, ösztönösen talált rá a hiteles hírforrásra: biztonsággal tájékozódott a kor politikai erőviszonyaiban.
Szerb Antal írja róla: „Ady előbb volt jó újságíró, mint jó költő, és mindvégig megőrizte újságíró-természetét.” Ezzel függ össze, hogy verseit is, miként a cikkeit, pontosan, határidőre küldte a folyóiratoknak, valamint az is, hogy költőként elsősorban „emberi dokumentumokat” kívánt adni, s állandó aggodalommal figyelte, mit szól verseihez a publikum.
Még egyszer című verseskötete 1903-ban majdnem olyan visszhangtalan marad, mint korábbi kötete. Ugyanebben az évben azonban fordulópontot jelent életében Brüll Adéllal, azaz Lédával való találkozása, és művészi pályáján is nagy változást: célt ad elvágyódásának – ezután hétszer jár Párizsban.
Az új stílus elemei először esszéiben, publicisztikájában és más írásaiban mutatkoznak meg, 1906-ban viszont megjelenik a harmadik és egyben az első „igazi” Ady-kötet, a már említett Új versek, amely a modern magyar költészet megszületését jelenti, és amely hatalmas visszhangot vált ki. A magyar költészet megújítására készülő fiatal Babits Mihályt és Kosztolányi Dezsőt is meglepte és megzavarta a könyv, úgy érezték, hogy Ady az ő elképzeléseiktől nagyon különböző, de kétségtelenül modern költészetével eléjük vágott. Az 1907-ben megjelent negyedik kötete, a Vér és arany hozta meg az igazi sikert és a kritikusok elismerését, a következő évben pedig elindult az alacsony – eleinte pár száz, később pár ezres – példányszámú, de nagy hatású Nyugat, amelynek haláláig főmunkatársa, sőt példaképe, szimbóluma és egyben reklámja is volt.
Ekkor már azonban egyre gyakrabban szorul szanatóriumi kezelésre. A mértéktelen életmód, a narkotikumok és kicsapongások felőrölték egészségét, és a Léda-szerelem is egyre terhesebb volt számára, míg 1912 áprilisában végleg szakítottak egymással. Két évvel később, 1914 áprilisában találkozott Boncza Bertával, Csinszkával, akivel 1915 tavaszán összeházasodtak. Az első világháború kitörését nemzeti tragédiaként élte meg, ez idő alatt nem írt. Adyék 1917 szeptemberében Budapestre költöztek, az őszirózsás forradalom is ott érte. Már halálos beteg volt, amikor utolsó versét írta – mély aggodalommal a magyarság jövőjéért. A haladó írók új szervezete, a Vörösmarty Akadémia alakuló ülésére még elment, ahol elnökké választották, de ünnepi megnyitóját már nem tudta elmondani, 1919. január 27-én reggel meghalt.
Ma úgy tűnik, költészetének egy része kifejezetten publicisztikai ihletésű és célzatú, míg összes prózai műveinek kritikai kiadása során az vált egyértelművé, hogy milyen szoros összefüggés van publicisztikája és költészete között, s hogy Ady nem érthető meg kulturális és politikai környezete nélkül. Költészetét elsősorban a szecessziós-szimbolista látásmód jellemzi – önmagát szimbolista költőnek tartotta, és a kortársak szerint is ez jellemzi leginkább írásművészetét. A szimbolizmust jelzi verseiben a sajátos és egyéni jelképrendszer, a magánmitológia, a sejtelmesség – de éppen úgy, mint az általa kedvelt Baudelaire és Verlaine esetében, nála is kevés az elméletnek teljesen megfelelő vers.
Keresztury Dezső irodalomtörténész, kritikus igen találóan jellemezte Ady személyiségét: „Vezér akart lenni, de a maga kegyelméből való egyeduralkodó; nem keresett mestereket, legfeljebb előfutárokat; nem jóbarátok, egyenrangú, megbecsült munkatársak társaságát gyűjtötte maga köré, hanem cimborákét, hunyász rajongókét, akiket azzal ütött lovaggá, hogy együtt borozott velük, elfogadta adójukat, s módot adott nekik, hogy róla írva magukat is ünnepeljék.”
Ünnep zenével és versekkel több budapesti helyszínen
A költő születésének száznegyvenedik évfordulóján több kulturális programot is rendeznek ma este Budapesten. A Petőfi Irodalmi Múzeumban a költészet és a zene harmóniájával ünnepelnek, a vendégek között lesz Kiss Péter Junior Príma és Artisjus díjas zongoraművész, Lukács Sándor Kossuth-díjas kiváló művész és Sass Sylvia Kossuth-díjas operaénekes, érdemes művész. Ady egykori törzshelyén, a Centrál Kávéház és Étteremben szintén zenés irodalmi esttel készülnek, különleges időutazásra invitálják az érdeklődőket, a költő életének és műveinek olyan részleteiből is ízelítőt adva, amelyek annak idején a tankönyvekből kimaradtak. A Fáklya Klubban a Magyar Virtuózok zenekar koncertjén kívül vetítést tartanak Ady Endre életéről, a Medve Színpad, Válaszúton címmel pedig negyvenegy versét mutatja be, az előadáshoz írt zenékkel, dalokkal, táncos elemekkel.
