Százötven éves a Magyar Tudományos Akadémia székháza. Tegnap kiállítás nyílt a palota német tervezőjéről, Friedrich August Stülerről. Az esemény az előzetese az október 20-tól látogatható nagy tárlatnak. A székház az első jelentős neoreneszánsz középület hazánkban, amely nemcsak a megvalósulását kísérő közéleti vita miatt érdekes, hanem mert utat nyitott a stílus budapesti elterjedésének is.
Európa tervezője: A mühlhauseni építőmester, Friedrich August Stüler címmel nyílt tegnap fotókiállítás a Magyar Tudományos Akadémián. December 11-én lesz ugyanis százötven éve, hogy átadták az intézmény székhelyét, a német tervező neoreneszánsz munkáját, s ennek alkalmából Stüler életútját, munkásságát harminc fényképen ismerhetik meg az érdeklődők az előcsarnokban december 31-ig.
Ahogy az akadémia lapunknak küldött tájékoztatásában áll, a németországi Mühlhäuser Museen állította össze a tárlatot Friedrich August Stüler halálának idei, szintén százötvenedik évfordulójára, ezt hozzák most el Budapestre. A nagyméretű, Tino Sieland által fotózott képeken az Európa több városában ma is fellelhető és funkciójában működő, Stüler által tervezett épületeket mutatják be. A fényképeket tizenkét információs tábla egészíti ki. A székházat ünneplő emlékév további érdekes eseménye lesz az október 20-án a művészeti gyűjteményben nyíló nagy kiállítás, lényegében ennek előhangjaként is értelmezhető ez a fotótárlat.
Az akadémia palotaépítésének ötlete még a kiegyezés előtt, az 1850-es évek végén fordult komolyabbra, aztán hosszas, pezsgő viták után valósulhatott meg 1865-re az impozáns, Duna-parti székház. Amint Déry Attila összefoglaló művében, a Nemzeti kísérletek építészetünk történetében című kötetben felidézi, ekkoriban már javában zajlott a gondolkodás a „nemzeti stílusról”, amely a nagyszabású építkezéseknek magyar jelleget adhat. Feszl Frigyes Pesti Vigadója is afféle kísérlet volt a magyaros mintákkal, de romantikus stílusban. A Tudós Társaság székháza azonban – mivel közadakozásból épült – korábban alig tapasztalt közérdeklődésnek volt kitéve.
Ahogy Sisa József művészettörténész egy tanulmányában írja, a palota céljára remek helyen, a Duna-parton, a Lánchíd pesti hídfőjénél sikerült telket szerezni. Ez később elindította a környék fejlődését is, az akkor Kirakodó térnek nevezett hely reprezentatív belvárosi dísszé válását. Szimbolikus volt az is, hogy a Lánchíd szintén Széchenyi kezdeményezésére épülhetett meg, akárcsak az Akadémia.
A tervpályázat előkészítésével és lebonyolításával megbízott Henszlmann Imre kiállt a gótika mellett – a németellenes hangulat miatt „csúcsíves, francia stílusnak” mondva –, az Akadémia építési bizottsága (az intézmény legfőbb vezetői) azonban, gróf Dessewffy Emil elnök és báró Eötvös József alelnök, továbbá gróf Károlyi György nem kedvelte ezt a stílust, mutat rá Sisa József. Henszlmann és a gótika mellett érvelők Magyarország utolsó nagy korszakára, a IV. Bélától Mátyásig tartó évszázadokra hivatkoztak, ellenzői azonban németesnek, túlságosan egyházi jellegűnek tartották – így a szakma és a közvélemény egy része inkább a már kibontakozó neoreneszánsz stílust látta követendőnek. Abban nagyjából egyetértés mutatkozott, hogy nemigen található valódi „magyar stílus” az építészetben.
A „nemzeti stílus” vitája egyébként később majd újra előkerül, Lechner Ödön, Kós Károly munkássága, valamint a szecesszió nyomán, de a két világháború között is. A gótika pedig majd az Országháznál köszön vissza egy fellángolás erejéig, a 19. század legvégén. A korabeli közvélemény – és főként az építészek – kifogásolták a csupán három főre korlátozott meghívásos pályázatot is. Henszlmann mellett csak Ybl Miklós – aki megígérte előbbinek, hogy szintén neogótikus tervet nyújt be, ám inkább neoreneszánsz rajzokat készített, idegenkedve a csúcsívektől és kőcsipkéktől –, valamint egy német tervező kapott felkérést. Érdekesség, hogy a „hívatlanul” pályázó Szklanitzky Antal bizáncias stílussal jelentkezett, kifejtve, hogy „nemzeti jellemünk” és „őskori dicsőségünk” miatt ez volna a megfelelő forma.
Mivel azonban a bizottság elégedetlen volt – és Ybl egy nap után visszavonta pályázatát, hogy kerülje a konfliktusokat –, felkértek két másik, szintén német építészt, ez pedig ismét elégedetlenséget szült. Végül Friedrich August Stüler terve nyert, amely első változatában már csaknem olyan palotát mutatott, mint amely végül megépült. Velencei reneszánsz stílusban, allegorikus szobrokkal (mint például a csillagászat, a költészet, a politika, a történettudomány és a filozófia alakjai), tudósok figuráival, korinthoszi oszlopokkal, hatalmas ablakfelületekkel kialakított – és alakjában, alaprajzában barokk tömegű – székházat tervezett. Stüler ekkor már elismert porosz királyi építész, számos templom és középület tervezője volt – a legendás Schinkel tanítványa –, és a méltatások szerint remek arányú palotát tervezett az akadémiának. A már említett Szklanitzky Antalt (aki Stüler tanítványa volt) kérték fel az építés vezetésére, mellette azonban Ybl Miklósnak is lett végül köze hozzá: szintén felügyelte az építkezést, illetve a székház mögé felhúzott akadémiai bérházat (ma a könyvtár) ő tervezhette, később pedig a palota leégett tetőszerkezete helyett korszerű vasvázas fedélszéket alkotott.
Sisa József szerint ez az első neoreneszánsz középület Magyarországon, amely a stílusformát „teljes gazdagságában, ugyanakkor mértéktartó eleganciával” bontakoztatta ki, addig itthon ismeretlen anyagokkal (például terrakottával) és gazdagsággal (az egész homlokzat kővel burkolt). Emellett a palota a neoreneszánsz ízű historizmus magyarországi nyitányát is jelentette, döntően befolyásolva a magyar építészet további alakulását – fűzi hozzá a művészettörténész. Hiszen ez a stílus elnyerte a közízlés tetszését, megnyitva az utat az operaház, számos elegáns bérpalota – lényegében az egész Andrássy út és környezete neoreneszánsz – és több más középület előtt is.
