Heinrich von Kleist életét, különleges halálát és életművének magyar recepcióját, adaptációit ismerhetik meg a látogatók a Petőfi Irodalmi Múzeum legújabb kiállításán. A múzeum konferenciával és rendhagyó tárlatvezetéssel vezette fel új tárlatát, amelyeken Günter Blamberger, a Heinrich von Kleist Társaság elnöke is részt vett.
Földényi F. László irodalomtörténész, az első magyar Kleist-monográfia fordítója és az említett kötet szerzője, Günter Blamberger, a Kölni Egyetem irodalomprofesszora és a Heinrich von Kleist Társaság elnöke tartott rendhagyó tárlatvezetést a Petőfi Irodalmi Múzeum új Kleist-kiállításán szerdán.
Günter Blamberger szerint nem sok országban van ilyen kultusza Kleistnek, mint nálunk, ahol megjelent egy összkiadás és egy monográfia is. Földényi F. László a tárlat három témájáról, a szerző életkörülményeiről, magyar „kapcsolatairól” és a haláláról beszélt.
„Kleistet magyarul csak a 20. században kezdtek el játszani” – mesélte, majd a Jelenkor Kiadó legfrissebb összkiadásáról beszélt, amelyet Márton Lászlóval és Forgách Andrással közösen készítettek el. „Itt különösen nagy szükség volt az újrafordításokra, mivel Kleist mondatszerkezetei egészen rendkívüliek” – tette hozzá, utalva a szerző nyelvhasználatának szokatlanságára.
Blamberger professzor arról is beszélt, hogy Kleistet életében nem ismerték el szerzőként, halála után figyeltek föl rá. Darabjait nem nagyon adták elő, ha mégis, hamar levették a műsorról, mert vagy unalmasnak, vagy felháborítónak találták. A Penthesilea című tragédia még mostanában is megosztja az embereket, Törökországban például nemrég betiltották a darabot, amelyben az amazonkirálynő a csatamezőn darabjaira szaggatja szét Akhilleuszt. „Kleist minden érzést a végletekig visz el. Az idealista színház ellen lázad” – magyarázta az irodalomtörténész.
A második teremben Günter Blamberger a szerző rövid, ám nehéz életútjáról mesélt. Kleist 1777-ben született, s csupán harmincnégy évet élt. Arisztokrata családjának elvárásai miatt tizennégy éves korában elment gyerekkatonának, az ott töltött évek nagyon megviselték. „Sok fiatal gyerekkatona öngyilkos lett a nagy nyomás miatt” – mesélte a professzor, hozzátéve, hogy a fiatalokat sokszor bottal verték, s bizony a csatákban is részt kellett venniük. Kleist később saját elhatározásból kilépett, Berlinben jogot tanult, majd onnan is továbbállt, egész életében utazgatott, nem találta a helyét. A kiállításon megtekintető az egyetlen hiteles fennmaradt Kleist-kép, ám a sok utazás miatt bemutatható tárgyak alig maradtak az utókorra. Kleistben csak huszonegy évesen merült föl, hogy író legyen.
Az utolsó teremben az író rendkívüli halálának témáját dolgozták fel. Sokan alkotásnak is tekintik a részletek alapos átgondoltsága miatt az előre eltervezett kettős öngyilkosságot, amelyet egy súlyosan beteg nővel együtt követett el. „A halál két napjáról többet tudunk, mint Kleist egész életéről” – mondta Földényi F. László. Több magyar művészt is megihletett az író öngyilkossága, többek között a jelen levő Forgách Andrást is, aki Kleist meghal címmel közölte a boncolási jegyzék, a rendőrségi jegyzőkönyv, valamint a búcsúlevelek fordítását, illetve egy fiktív, öccsének címzett levelet is, amelyről Forgách azt remélte sikerül valahogy belecsempészni a Kleist-életműbe. Az irodalmi „hamisítást” végül Nemes Nagy Ágnes fejmosása akadályozta meg. Földényi F. László hozzátette, hogy a „derűs halál”, amelyet egy utazás, egy közös piknik és gondosan elkészített búcsúlevelek előztek meg, akkoriban olyannyira felkavarta a kedélyeket, hogy a porosz uralkodónak rendeletben kellett megtiltania, hogy a lapok többet írjanak erről – Kleist öngyilkossága ezzel együtt is a leghíresebb irodalmi halálok egyike.
