Kétezer fölötti lélekszámú, túlnyomó részben magyarok lakta ikertelepülés Muzsaly, Beregszásztól öt kilométerrel keletre az M23-as főút mentén. A Nagyszőlős felé vezető öreg országutat délen kísérő falurész házsora és a puszta lapály az egykori Kismuzsaly, a vele szemközti, szőlőkertes, gyümölcsfás domboldalra felkúszó község Nagymuzsaly. Mindkettőt így nevezik, ismerik a középkor óta.
Nagymuzsaly temploma a falu magaslatán
Pár száz méter rázós autózással, végül az apostolok lován közelítettük meg a magányosan álló, festői építményt. Közel egy méter vastag falai tört és faragott kőből készültek, szinte hézagmentesen. Sarkait gondosan megmunkált, szabályos oldalélű kváderek armírozzák, a körbe futó lábazatot és koronapárkányt míves profilok szegélyezik, a hajó déli ablakpárja és a három szentélyablak szintén míves kő bélletű. Az épület belül tizennyolc méter hosszú, nyolc méter széles. Nyugati oldalát gazdagon tagolt keretezésű, csúcsíves bejárat díszíti, fölötte az oromfalon négykaréjos, magasabban egy másik, bonyolult mértani idomokból szerkesztett körablakot figyelhetünk meg. Ötméteres az épen maradt diadalív nyílása, ehhez hasonlót korabeli városi gótikus egyházakban látni. Nem csoda, hogy a déli díszkaput keretestől kibontották és Beregszászra vitték, az ottani főtemplom 19. századi renoválásakor.
A 13. század végére datálva a templom keletkezését, olyan remekművet látunk, amely nehezen illeszthető a környék korabeli falusi egyházai sorába. A pontosan szerkesztett és illesztett, az elemekkel dacoló és időtálló falazat, a remekbe szabott műrészletek királyi műhelyre utalnak, ahol a vezető mester jól ismerte a korabeli francia gótika csínját-bínját. Közel van hozzá a leleszi premontrei konvent, még közelebb a johanniták 13. századi (elpusztult) rendháza az akkori Lamperszászán, amely francia keresztes lovagoké is volt Rembald de Vocon nagymester perjelsége idején.
Nagymuzsalyt 1280-ban IV. (Kun) László király Eberhard fia Kunch beregi erdőispánnak adományozta, majd 1337-ben Kunch ispán fia Eberhard fia Péter, Beregszász bírája eladta a falut ötven márkáért Magyar Pálnak, a kőtemplommal, valamint a tartozékaival együtt (az oklevélben felsorolt határos községek között volt Kismuzsaly is). Keresztelő Szent János egyházának papja 1334-ben hat, a következő évben három ezüstgaras pápai tizedet fizetett – olvashatjuk Győrffy György Árpád-kori földrajzában (Bereg vármegye, I. k. 1987).
A keletelt tengelyű, gondosan megmunkált kváderkövekből épült templom a falu magaslatán, szőlőhegyes, gyümölcsös tájban látható. Fél nyolcszögzáródású, a sarkain lépcsős támpillérekkel megtámasztott szentélyének lapos csúcsívű, kőbordás keresztboltozata a vele egyazon szélességű hajóban hálóboltozatra vált át. Tizennégy méter hosszú, hat méter széles a teremtemplom, közel egyméteresek a körítő falak, ami – falusi egyház lévén – szokatlanul vastag. A profilozott lábazat végig követi a falak és pillérek szintvonalát, a koronapárkányból alig maradt némi töredék.
A déli oldalon három gótikus ablak nyílik. Mindegyik másféle, a dísztelen csúcsívestől (a szentélyen) a szokványos osztósudarason át a széles, kettős mérműves, lóhereíves ablakig. Érdekes, hogy amíg a déli bejárat csúcsíves stílusú, a nyugati kapuzat félkörívű, holott időben nem lehet román kori. Előfordul ilyesmi.
Nagymuzsaly népe 1552-ben tért át Kálvin hitére. Az akkor már régóta mezővárosi rangú település 1595-ben egyike volt a legnagyobb gyülekezeteknek, öt évvel később pedig a deákok helybeli oskolájáról szólt tudósítás. Amikor aztán Rómer Flóris – a régészetbúvár pannonhalmi apát – a helyszínen járt 1864-ben, még láthatta a középkori festést a boltozati bordákon.
A szintén festett, biblikus tárgyú falképeket bizonyosan eltávolították a reformáció idején. Az épülettől délre fából ácsolt, úgynevezett szoknyás harangtorony őrködik a 17. század óta. Bronzharangja, amelyet 1636-ban öntöttek, a protestáns szászok ajándéka.
