Megszűnt Moholy-Nagy László műveinek szerzői védettsége ez év január 1-jével, mivel az alkotó 1946-ban hunyt el, és letelt a törvényben előírt hetven év. A képek szabad felhasználhatósága az ő esetében azért fontos, mert életműve máig ihlető forrásként szolgál az új művészgenerációknak.
Számtalan műalkotás szerzői jogi védettsége szűnik meg az alkotók halála után hetven évvel egy európai uniós, hazánkban is érvényben lévő jogszabály miatt. A jogi státus változása egy-egy életmű felhasználhatóságát illetően könyveknél, zeneműveknél is fontos, de a netkorszakban alighanem egy-egy jelentős fotográfiai életműnél jelent a legtöbbet a szabad reprodukálhatóság. Tavaly december 31-ével egyebek közt megszűnt a leghíresebb születésnapi dal, a Happy Birthday to You és H. G. Wells életművének védettsége, a fotográfusi életművek közül pedig az 1946-ban elhunyt Moholy-Nagy László fotográfus, festő, ipari formatervező, kísérleti filmek egyik hazai úttörője munkái váltak felhasználhatóvá az idén év elejétől.
Moholy-Nagy László Weisz Lászlóként született 1895-ben Bácsborsódon. Édesapja eltűnt, ezért Moholon lakó nagybátyja adoptálta. A későbbi fényképész Szegeden érettségizett le (amúgy Babits Mihály is tanította), s jogászhallgató volt Pesten, amikor kitört az első világháború, amelyben Brassaihoz és André Kertészhez hasonlóan katona volt. Sérülése miatt egy ogyesszai kórházba került, ahol időtöltésnek rajzolni kezdett.
Hazatérve teljesen a képzőművészeti szcéna felé fordult, záróvizsgáit a jogi egyetemen már le sem tette, s összebarátkozott Nemes Lampérth Józseffel és Bortnyik Sándorral, majd a művészek nagy részéhez hasonlóan ő is Bécsbe emigrált 1919-ben, innen állt tovább Berlinbe, ahol későbbi felesége, Lucia Schulz vezette be a művészetbe és a művészkörökbe, neki köszönhette az első kiállítását is a Sturm galériában. Hamarosan Hannoverben volt tárlata El Liszickijjel közösen: ekkor figyelt fel rá Walter Gropius, a Bauhaus vezetője, aki 1923-ban meghívta a Bauhaus tanárának Weimarba, majd Dessauba, ahol Johannes Itten székébe került, és egyre nagyobb teret kapott a Bauhaus mozgalomban. Gropiusszal együtt szerkesztette a Bauhausbüchert, az iskolában ő és felesége dolgozta ki a fotós oktatás tervezetét – igaz, az oktatás csak később indult be. Ugyanezen évben a Broom című lapban megjelentek az első fotogramok is, Man Ray és Moholy alkotásai: ez volt az a pillanat, amikor a fotóművészet elszakadt a szigorúan vett rögzítéstől: Man Ray és Moholy-Nagy voltak az elsők, akik nem fényképeztek, hanem képet alkottak a fotográfiai eszközökkel.
Gropius nemsokára lemondott a Bauhaus vezetéséről, s vele együtt távozott Moholy-Nagy és Breuer Marcell is. A művész hamarosan Berlinbe költözött, és kísérletezni kezdett a fénnyel, majd tapasztalatait felhasználva megírta a Festészet, fényképészet, film és Az anyagtól az építészetig című köteteket – ebben az időben egyébként filmet is forgatott Marseille, régi kikötő címmel, majd megalkotta a Lichtrequisitet, a fény-tér-modulátort, ezt felhasználva forgatta le a Fekete-fehér-szürke és a Nagyvárosi cigányok című filmjeit. A fotómontázsokkal és a fotoplasztikákkal való kísérletezéssel telt az évtized eleje, hamarosan azonban világossá vált, hogy távoznia kell a náci Németországból. Előtte még összefoglalta fotográfiai elveit a Fotográfia: napjaink objektív látási formája című munkájában, amelyben felsorolja a „fotográfiai látás” nyolc elemét a fotogramtól a fotómontázsig és az optikai viccig.
A harmincas évek közepén Amszterdamba menekült, innen pedig Londonba, ahol ugyanabban az áruházban volt művészeti tanácsadó, mint Kepes György. Nem sokkal később Amerikába hajózott, ahol Gropius ismét felkérte, immár a New Bauhaus vezetésére.
Amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba, a Bauhaus iskola diákjainak nagy része bevonult, a tanárokat pedig megbízták az álcázási technikák kidolgozásával. Moholy-Nagy a légi fotók felhasználhatóságával foglalkozott, a háború utolsó évében pedig elkezdte írni művészi célkitűzéseinek és oktatói programjának összefoglalóját. Ekkor már beteg volt: 1945-ben kórházba került, s a következő évben leukémiában meghalt.
„Moholy-Nagy hamar felismerte, hogy a teret csak a fény segítségével értelmezhetjük. (…) Újfajta térkoncepciót fejlesztett ki. Az ő szavaival a térben való alkotás a tér elemeinek összefonódását jelenti” – írta róla Walter Gropius.
Az életmű súlya felmérhetetlen: Moholy-Nagy nemcsak fényképész volt, de a fotó, a képzőművészet, valamint a design meghatározó elméleti szakembere is, s nehezen lehet eldönteni, hogy a művészi vagy művészetelméleti életműve a jelentősebb. Hatása a kortárs művészetre máig óriási, ezért is lényeges, hogy munkái immár szabadon felhasználhatók.
