Jane Austen Értelem és érzelem című regényéből 1995-ben készült hét Oscar-díjra jelölt, és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját el is nyerő filmet visszanézve az a kérdés, vajon miért kellett ebből újabb adaptációt forgatni. Mi hiányzik Ang Lee filmjéből, amelynek főbb szerepeit Emma Thompson, Keira Knightley, Hugh Grant és Alan Rickman alakította? Diane Reid forgatókönyve és Georgia Oakley rendezése azonban nem érvényteleníti az 1995-ös sikerfilmet, hanem inkább bizonyos fordulataiban visszatér a regénybeli verziókhoz, illetve felfrissíti hús-vér figuráival, fanyar, ámde a huszonévesekre jellemző humorával, és azzal, hogy ezek a Dashwood-lányok már többet akarnak az élettől, és egymást támogatva többet is tesznek érte.
Az angol írónő mindössze húsz éves volt, amikor 1795 táján elkészült a regény első változatával, és kellett még 16 év, mire kiadta. A regény korábbi filmes adaptációi közel sem törődtek ennyit azzal, hogy a történetet a húszas éveiket taposó lányok szemszögéből meséljék el, de Georgia Oakley filmjében egymásra símul a kétszáz év előtti lányok alakja, sírása, nevetése a maiakéval.
A 2026-os Értelem és érzelem igyekszik hiteles képet rajzolni különösen az elszegényedett vidéki nemesség életéről, de olyan lányokat állítanak elénk, akikben láthatjuk a mai huszonéveseket, és az alkotók nyomatékosítják is, hogy van mondanivalójuk a fiatal nézők számára.
A történet változatlan: a családfő halála előtt a törvények értelmében a család legidősebb férfi tagjára, Johnra (Tom Broke) hagyja a családi birtokot, és a halálos ágyán megkéri őt, hogy gondoskodjon a feleségéről (Caitriona Balfe) és féltestvéreiről, a Dashwood-lányokról. John azonban felesége, Fanny (Stacey Martin) unszolására szerény összegű járadékot biztosít a családnak, és a birtokról is ki kell költözniük, a palotájukhoz képest egy nagyon szegényes és távoli házba, ahol azonban sem a jószándékú és jókedélyű emberek, sem a férfiak nem hagyják őket magukra.
Georgia Oakley filmjének középpontjában nem is annyira Elinor (Daisy Edgar-Jones) és Marianne (Esmé Creed-Miles) férfiakhoz fűződő kapcsolata áll, hanem kettejük sorsközössége, a közös öröm, az együtt átélt fájdalmak, csalódások, és az, ahogy támogatják egymást, tanulnak egymástól, és közben szépen lassan minden jóra fordul.
Elsősorban ezeknek a fiatal lányoknak a szemével látjuk azt a világot, amelyben nem mondhatjuk azért, hogy csak a nők kiszolgáltatottak, de mindenképpen jóval sebezhetőbbek a férfiaknál, a túlélésért, rangért, vagyonért házasodnak többnyire, miközben a Dashwood-lányok szerelemről és szenvedélyről ábrándoznak. A fiatalok éles kritikus szemével (is) látjuk, ki mire képes a vagyonért, miképpen bánik a vagyonával, és mint bánik azzal, aki máról holnapra elvesztette, amije volt.
Miközben az idősebbek segíteni próbálnak, és az élettapasztalataikat megosztanák a fiatalokkal, ők nem értik, miért kell annyi „ hegyibeszédet” hallgatniuk, unják, nevetnek rajta, kicsúfolják a veretes szövegeket, és inkább a maguk bőrén tapasztalják meg, milyen a világ.
Edwardot, Elinor szerelmét George MacKay alakítja az új filmben. Hugh Grant karaktere a dadogásával, zavarodottságával idegesítőbb volt, MacKay igazi cukipofa, kár, hogy nem kapott több jelenetet, és hosszabb mondatokat, hogy a mimikájában lehessen gyönyörködni.
Brandon ezredest Herbert Nordrum alakításában láthatjuk. Alan Rickman nagyon szerethető Brandon volt, de Nordrum szerencsésebb, mert fiatalosabb, és mert többet mutathat meg a belső világából, és ezért is hihetőbb, hogy végül viszonzásra találnak az érzelmei.
Willoughby (Frank Dillane), a csábító sötétebb, hangsúlyozottan veszedelmesebb karakter, a korábbi filmben inkább csak egy meggondolatlan, önsorsrontó szépfiú volt, aki el is nyerte méltó büntetését.
A nagyon-nagyon jó angol színészek közül is kimagaslik Esmé Creed-Miles Marianne szerepében rengeteg féle arcát megmutatva. Tud olyan szépség lenni, aki csupa nagy kék szem, tud csúnya és elnyűtt lenni, mint egy megráncosodott gyümölcs, előkelő úrilány, vagy mint aki nem is ember, hanem maga a sírás, vagy maga az üvöltés.
Az új Értelem és érzelem egy olyan korszak filmje, amelyben a széthulló családok, szétzilálódó emberi kapcsolatok alapélménye után beszélnek az alkotók a család és a testvéri kapcsolatok fontosságáról, lázadó, szertelen évtizedek után beszélnek arról, hogy milyen károkat okozhat a pusztító, fék nélküli szenvedély, és hogy az se vezet jóra, ha valaki nem tudja kifejezni az érzelmeit, és/vagy ha az idealizmusa oltárán akarja feláldozni magát. Arról is szól a film, hogy az embernek joga van a boldogsághoz, a szerelemhez, a szenvedélyhez, de nem minden józan megfontolás és belátás nélkül.
