Gyulai látogatásuk során a román nemzetiségi önkormányzat vezetőivel is találkozott Tarr Zoltán, ahol a helyi közösségért végzett munkáról és a nemzetiségi ügyekről folytattak kötetlen beszélgetést. A látogatás után Erdély felé veszik az irányt, hogy az ott élő magyar közösségekkel is személyesen találkozzanak – derült ki a miniszter Facebook-posztjából.
A miniszter bejegyzése szerint a gyulai egyeztetés jó hangulatban zajlott, és lehetőséget adott arra, hogy áttekintsék a román nemzetiségi önkormányzat tevékenységét, valamint a közösség érdekében végzett munkát.
Tarr Zoltán elmondta, hogy a következő napokban Erdélyben folytatják programjukat. Céljuk, hogy közvetlenül is megismerjék az ott élő magyarok mindennapjait, meghallgassák tapasztalataikat, és támogassák az anyanyelv, illetve a magyar kultúra megőrzését.
„A hétvégén már Erdélyből jelentkezünk!” – zárta bejegyzését a miniszter.







