Meghalt Berend T. Iván történész, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke vasárnap – közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn.
Radics Katalin azt írta, Berend T. Iván a magyar, az amerikai, a brit, az osztrák, az európai, a csehszlovák és a bolgár tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár volt. Az MTA elnöki posztját 1985 és 1990 között töltötte be.
Az özvegy úgy emlékezett férjére, hogy „életét a tudás gyarapításának, nemzedékek oktatásának és szakterülete fejlődésének szentelte. Kivételes szellemi ragyogását szerénység, nagylelkűség, jó humor és mások iránti őszinte törődés kísérte”.
Berend T. Iván 1930. december 11-én született Budapesten; 14 évesen túlélte a dachaui náci koncentrációs tábort. Tanulmányai középpontjában Európa gazdaság- és társadalomtörténete állt – olvasható a bejegyzésben.
Berend T. Iván a substack.com oldalán Két „nagy utazásom” – és a harmadik címmel augusztus 22-én közzétett bejegyzésében első utazásaként felidézte 1944-es deportálást, amikor Komáromból Dachauba vitték egy „lezárt marhavagonba zsúfolva hat nap alatt”, második nagy utazásaként pedig 1990-es költözését említette Los Angelesbe.
„Van azonban még egy, harmadik, előttem álló nagy utazás és ezzel kapcsolatosan ideje orientálódni jövőmet illetően” – írta a halálra utalva a történész, majd hozzátette, „beteg vagyok és gyenge, súlyos betegségem és elgyengült állapotom nem engedi, hogy tovább folytassam az írást”.
„Szeretettel búcsúzom (...). Megígérem azonban, hogy amikor már ott vagyok, hírt fogok adni – vagy a mennyországról vagy a pokolról – egy rövid blog bejegyzésben” – fogalmazott Berend T. Iván.
Berend T. Iván a magyar, az amerikai, a brit, az osztrák, az európai, a csehszlovák és a bolgár tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár volt. Az MTA elnöki posztját 1985 és 1990 között töltötte be.







