A második világháborús normandiai partraszállás területét és a görögországi Olümposz hegységet is világörökségi helyszínnek nyilvánította vasárnap az UNESCO illetékes bizottsága a dél-koreai Puszanban zajló ülésszakán.
Az észak-franciaországi Normandiában az Omaha, a Utah, a Sword, a Gold és a Juno nevű partszakaszok kerültek fel a világörökségi helyszínek listájára. Ezeken a területeken, valamint a Pointe du Hoc elnevezésű sziklafalnál szállt partra a szövetségesek több mint 150 ezer katonája 1944. június 6-án, hogy felszabadítsa Nyugat-Európát a náci megszállás alól.
Az UNESCO kiemelte: a normandiai partraszállás helyszínén az egykori német erődítmények, illetve elsüllyesztett hajók és kikötői építmények számos maradványa máig fellelhető. A szervezet szorgalmazta, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a helyszínek megóvására, mert a turizmus, a klímaváltozás, a tengerszint emelkedése és a környékbeli szélfarmok mind veszélyt jelenthetnek.
A görög mitológia szerint az istenek lakóhelyéül szolgáló, 2918 méter magas Olümposz világörökségi helyszínné nyilvánításáért Görögország 12 éve lobbizott. A hegy lábánál fekvő Dion település polgármestere a közelmúltban azt mondta: az UNESCO döntése nyomán nagyobb kötelezettség hárul majd rájuk ennek a különösen gazdag biodiverzitású helynek a megóvására, különös tekintettel az egyre fokozódó idegenforgalom hatására.







