Egy magyar király, aki Európát formálta

II. Géza és Eufrozina kijevi hercegnő második fia 1148 körül született. Tizenöt éves volt, amikor bátyja, III. István és a Magyarországgal háborúskodó Komnénosz Mánuel bizánci császár egyezsége révén a bizánci udvarba került. Az Árpádokra jellemzően a korban rendkívül magasnak számító, délceg ifjú itt az Alexiosz nevet kapta, kiváló neveltetésben részesült, nyelveket, politikát, hadtudományt tanult. Mánuel trónörökösnek tette meg, felruházta a császári család tagjainak járó deszpotész címmel és eljegyezte lányával. Amikor azonban az idős császárnak 1169-ben váratlanul fia született, Bélát elvesztette trónörökösi címét, jegyességét felbontották, de kárpótlásként elvehette a császárné féltestvérét, Chatillon Anna antiókhiai hercegnőt. A házasságból hét gyermek született, köztük a későbbi Imre és II. András király.

Béla 1172-ben tért haza, hogy bátyja halála után elfoglalja a trónt, de mivel Bizáncból érkezett, gyanakvással fogadták. Öccse, Géza herceg anyjuk támogatásával szervezkedni kezdett ellene, ezért Béla Gézát bebörtönözte, anyját száműzte. Koronázására rendhagyó módon került sor: mivel az esztergomi érsek erre nem volt hajlandó, a pápa utasítására 1173. január 13-án Székesfehérváron kivételesen a kalocsai érsek helyezte fejére a koronát.

Trónra lépésével Magyarország jó viszonyba került a bizánci birodalommal, de Mánuel halála után Béla visszafoglalta Horvátországot, Dalmáciát, Boszniát és a Szerémséget, sőt ellenőrzése alá vonta Szerbia egyes részeit. Nyugat-Európával, főként Franciaországgal is jó kapcsolatokat ápolt, számos fiatal tanult a párizsi egyetemen, és ekkor honosodott meg a ciszterci rend Magyarországon. Első felesége halála után, 1186-ban a francia VII. Lajos lányát, Margitot vette nőül. A pápasággal is jó volt viszonya, emiatt időnként összeütközésbe került a pápai hatalom ellen küzdő Barbarossa Frigyes német-római császárral.

III. Béla bizánci tapasztalatai révén szervezte át a magyar államot és európai hatalommá tette országát. Bevezette a közigazgatásba az írásbeliséget, az 1181-ben megreformált királyi kancellária minden elé kerülő ügyet írásba foglalt, uralkodásának idejére teszik az első összefüggő magyar nyelvemlékek, a Halotti beszéd és könyörgés, valamint az első magyar nyelvű vers, az Ómagyar Mária-siralom keletkezését. Valószínűleg Béla kancelláriáján végezhette jegyzői munkáját "P. mester", azaz Anonymus is, a magyarok történetét a kezdetektől Géza fejedelem koráig elbeszélő Gesta Hungarorum szerzője. Uralkodása alatt készült először kimutatás a királyi jövedelmekről, amely vetekedhetett a francia és angol uralkodóéval. A királyi jövedelmek egy része már pénzben, illetőleg veretlen ezüstben folyt be, Béla udvartartása egész Európában a legfényesebbek közé tartozott.

Számos új apátságot építtetett (pl. Bátaszéken, Zircen, Szentgotthárdon), gazdag adományban részesítette az esztergomi ispotályos rendházat, a nyitrai és a győrszentmártoni (pannonhalmi) apátságot. 1192-ben sikerült elérnie, hogy III. Celesztin pápa hozzájáruljon I. László szentté avatásához, s ígéretet tett arra is, hogy keresztes hadjáratot vezet a Szentföldre, ennek megvalósítása kisebbik fiára, a későbbi II. Andrásra maradt. 1189-ben átengedte az országon a harmadik keresztes hadjáratra indult, Barbarossa Frigyes által vezetett német hadat, a császárt fényűző módon látta vendégül és kérésére szabadon bocsátotta Géza herceget, aki csatlakozott a hadjárathoz.

A bőséges jövedelmekre támaszkodva nagyszabású építkezésekbe fogott, fényűzően átépíttette az esztergomi királyi palotát és a Szent Adalbert-székesegyházat (az esztergomi bazilika elődjét), bővíttette a magyar királyok koronázó és temetkezési helyeként szolgáló székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikát. Ő használt először saját címert, az elértéktelenedő pénz helyett jó minőségű ezüstérméket veretett, bár rézdénárokat is forgalomba hozatott. Ezeken a dénárokon jelent meg először a címerpajzsban a kettőskereszt ábrázolása, vélhetőleg ekkor nyerte el mai alakját a Szent Korona és a koronázási palást.

III. Béla 1196. április 23-án, 48 évesen hunyt el Székesfehérváron, egyes feltételezések szerint mérgezés következtében. A trónon elsőszülött fia, Imre követte, akit még apja életében ifjabb királlyá koronáztak. Utódai tisztelettel emlékeztek rá, IV. Béla a "nagy" jelzővel illette egyik oklevelében. Holttestét végakarata szerint a székesfehérvári bazilikában, első felesége mellé helyezték végső nyugalomra.

A török hódoltság idején a királysírokat földúlták, az ékszereket ellopták. Az egykori bazilika romterületén 1848-ban érintetlen föld alatti sírt tártak fel, az ebben talált csontvázakat III. Béla király és első felesége maradványaival azonosították, de egyes feltételezések szerint Könyves Kálmán maradványait találták meg. A királyi párt másodszor 1898-ban a budapesti Mátyás-templom kriptájában temették el és díszes síremléket állítottak nekik. Az ásatáskor feltárt ékszereket, jelvényeket a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik, a szarkofágok Székesfehérváron a Szent István-székesegyház altemplomában láthatók. A maradványokból 2018-ban az archeogenetika eszközeivel meghatározták az Árpád-ház férfivonalának jellegzetességeit, ennek segítségével azonosították I. (Szent) László király, továbbá Halicsi Endre, II. András harmadszülött fia és Béla herceg macsói bán, III. Béla ükunokájának maradványait.