Maugli megalkotója

Joseph Rudyard Kipling a brit gyarmati Indiában, Bombayben (ma: Mumbai) látta meg a napvilágot, apja metodista lelkész, képzőművész és tanár volt, anyai ágon a későbbi miniszterelnök, Stanley Baldwin volt az unokatestvére. Noha családja nem volt előkelő származású, inkább művészemberekből állt, mégis az Indiában élő angol közösség magasabb köreihez tartozott.

Kiplinget hatéves korában húgával együtt Angliába küldték tanulni. Előbb egy távoli rokonuk házában, Southsea-ben nevelkedtek, majd 12 éves korában Kipling internátusba, a United Service College-ba került. Az iskola tipikus és hagyományos angol fiúiskola volt, ahol kaszárnyai fegyelem és erőteljes hierarchia uralkodott. A szemüveges, vékony, érzékeny természetű Kiplingnek egyetlen lehetősége volt a „túlélésre”, ha mindenben próbált megfelelni a hely szellemének. Törekvéseit siker koronázta, talán még jól is érezte ott magát, legalábbis az 1899-ben írott, magyarul A három kópé címmel megjelent regénye - amelyben saját diákéveit idézte fel - erről tanúskodik.

1882-ben visszatért Indiába, ahol apja ekkor már a lahore-i múzeum igazgatója volt. Kipling előbb a helyi Civil and Military Gazette munkatársa lett, majd az allahábádi The Pioneer című laphoz szegődött. Újságíróként körbeutazta Indiát, s cikkeiben az ezerarcú ország képét nyújtotta olvasóinak. Ekkor kezdődött szépírói munkássága is, versei és elbeszélései előbb lapokban jelentek meg. 1866-ban publikálta első verseskötetét, és két év alatt hét novelláskötete is napvilágot látott. Változatos témájú, erőteljes stílusú művei hamar népszerűvé tették Angliában is, ahová 1889-ben tért vissza. Írói elismertségét fokozta az 1892-ben megjelent Barrack-Room Ballads (Kaszárnyaszobai balladák) című verseskötete, amelyben a közkatonák nyelvét és hangulatát kitűnően adta vissza. Ugyanebben az évben feleségül vette az amerikai Caroline Starr Balestiert, akivel az Egyesült Államokba, Vermontba költöztek. Két lányuk és egy fiuk született.

A Vermont állambeli Dummerstonban építették fel Naulakha névre keresztelt otthonukat, amelyet az író gyakorta „bárkájaként” emlegetett (ma nemzeti történelmi emlékhely). Itt születtek meg 1894-95-ben azok a regények - A dzsungel könyve, majd az Új dzsungelkönyv -, amelyek Kipling számára meghozták a világhírt. A dzsungelben, állatok között felnőtt emberkölyök, Maugli kalandjainak népszerűségét növelték a különböző feldolgozások, így az 1942-es, Korda Zoltán rendezte mozifilm és a Walt Disney-féle rajzfilmváltozat is. Magyarországon a Pesti Színházban 1996 óta telt házzal megy a műből készült musical, amelynek zenéjét Dés László, szövegét pedig Békés Pál és Geszti Péter írta.

A békés és boldog vermonti időszaknak 1896 júliusában szakadt vége, amikor Kipling összeveszett a sógorával, s a vita olyannyira elkeserítette, hogy feleségével együtt visszatért Angliába, Torquaybe, majd Rottingdeanbe, végül a kelet-sussexi Burwashban telepedtek le. A visszatérés után írta meg a Vitéz kapitányok és A három kópé című gyerekkönyveket, valamint a Kim című kémregényt, amelyből 1950-ben Amerikában film is készült.

1898-tól egyre több időt töltött Afrikában, ahol barátságot kötött a dél-afrikai Cecil Rhodes iparmágnással, politikussal. E kapcsolat hatására egyre jobban felerősödött militarista meggyőződése, hite a fehér, angolszász faj felsőbbrendűségében, amely uralkodik a „csekélyebb, törvény nélkül való népeken”, őrzi a világ rendjét, miközben vaskézzel birodalmat épít és kormányoz. Az effajta gondolkodásmódot tükröző művei miatt Kipling rendkívül népszerű volt a századforduló és az 1910-es évek Angliájában. Elismertségét fokozta az irodalmi Nobel-díj, amelyet 1907-ben adományoztak neki „nagyszerű megfigyelőképességéért, erőt és méltóságot sugárzó alakjaiért”. Ő volt az első angol nyelvű és 41 évesen a mai napig a legfiatalabb szerző, aki megkapta a rangos elismerést. 1910-es verseskötetében jelent meg a Ha… című költeménye, amely a BBC egy 1995-ös közvélemény-kutatása szerint minden idők legkedveltebb verse az angol olvasók körében.

Az első világháború idején népszerűsége csökkenni kezdett, ő maga egyre inkább visszavonult, nem utolsósorban személyes tragédiája miatt: egyetlen fia, John 1915-ben elesett a francia fronton. Ennek hatására az író csatlakozott egy katonasírokat gondozó bizottsághoz, amelyben a háború után is tevékenykedett. Az 1918-at követő időszakban visszatért az újságíráshoz, s miután szert tett egy saját autóra is, beutazta egész Angliát, s úti élményeiből számos cikket publikált. Emellett újabb novellásköteteit is kiadták, amelyeknek rejtélyes tömörsége, erős gondolatisága merőben eltért korábbi műveitől.

Még életében, 1927-ben megalakult a Kipling Társaság, amely munkásságának feldolgozását, megismertetését tűzte ki céljául, és a mai napig kiadja a The Kipling Journal című lapot.

Utolsó éveit szinte teljes visszavonultságban élte, 1936. január 18-án halt meg egy londoni kórházban, miután egy perforált gyomorfekély miatt műtéten esett át. Halála után nem sokkal jelent meg szemérmes hangvételű önéletrajzi írása Valamit magamról: önéletrajz címmel. Sírja a Westminster apátság úgynevezett költők sarkában található. Burwashban lévő háza ma múzeum.

2013-ban Manhattanben megtalálták több mint ötven, korábban ismeretlen költeményét, amelyeket a Cambridge-i Egyetem kiadója még abban az évben külön kötetben jelentetett meg.