Az egyik legfontosabb tárgyat találta fel mégis több száz ezer dolláros adóssággal halt meg

Ősei a brit kolónia alapítói közé tartoztak. Hatgyerekes apja földet művelt és kisebb vállalkozásaiból élt, így a kis Charlesnak nem volt ideje lustálkodni. Tizenhat évesen inasnak állt egy vaskereskedőnél, felszabadulása után apjával közös boltot nyitottak. Goodyear hamarosan megnősült, az üzlet virágzott, ám 1829-ben egészségi állapota megrendült, szinte ezzel egy időben partnerei csődbe mentek és végül neki is le kellett húznia a redőnyt. Élete hátralévő részében folyamatosan nyomorgott, adósságai miatt időről időre be is börtönözték, reménytelen helyzetéből találmányai révén próbált kitörni.

Érdeklődését a nyersgumi keltette fel: Amerikán akkor söpört végig a „gumi-láz”, amely amilyen gyorsan kezdődött, olyan gyorsan véget is ért. A Brazíliából importált gumiból sok mindent gyártottak, de a nagyközönségnek gyorsan elege lett belőle, mert az anyag a hidegben megfagyott, a melegben meglágyult, minősége pedig egyenetlen volt. Goodyear 1834-ben felvette a kapcsolatot a legnagyobb amerikai gumigyárral és meglepve értesült arról, hogy az a csőd szélén tántorog és a reklamáló vásárlók által visszaküldött árut éjszaka, titokban égeti el.

Goodyear kísérleteit az adósok börtönében kezdte el az akkor már rendkívül olcsó gumival, szabadulása után - mivel szomszédjai panaszkodtak a bűzre - egy bérelt New York-i házban rendezte be műhelyét. A gumihoz magnéziumoxidot és égetett meszet kevert, majd véletlenül arra is rájött, hogy az anyag gyenge salétromsavval kezelve rugalmas marad. Goodyearnak sikerült ugyan pénzügyi támogatót szereznie, de egészsége megroppant a belélegzett anyagoktól, ráadásul egy pénzügyi válság lenullázta tőkéjét, az ismét koldusszegény feltaláló egy idő után már abból a halból élt, amit a tengerben fogott. 1837-ben végre sikerült szabadalmát eladnia, de gyorsan kiderült, hogy az így gyártott cipők és postazsákok sem bírják a magas hőmérsékletet és gyorsan tönkremennek. A hányatott sorsú család gyermekeit ezúttal a jószívű helybéli farmerek látták el tejjel, s azt is megengedték, hogy félig érett krumplit ássanak ki a földeken.

A konok Goodyear a nagy felfedezést 1839-ben tette, de a pontos körülményeket nem ismerjük. Az egyik változat szerint a folyamatos kudarcoktól feldühödött feleség, a másik szerint maga a hallgatósága által felidegesített Goodyear vágta a kezében lévő, akkor már kénnel kezelt gumit a kályhába. Mindenesetre az anyag nem a várt módon viselkedett: ahelyett, hogy megolvadt volna, elszenesedett, a fekete terület körül pedig száraz, ruganyos karima maradt - a régen keresett tartós, „rugalmas” gumi. A feltaláló hamarosan kidolgozta a keménygumi (ebonit) előállítási módszerét: a kaucsukhoz 30 százaléknyi ként vegyített, majd 150 fokra hevítette, később még sellakot is adott hozzá. Ez az anyag szigetelésre is alkalmas, a savakkal szemben ellenálló és esztergályozás vagy öntés útján számos tárgy készíthető belőle.

Helyzete ettől még reménytelennek tűnt: egészsége és anyagi helyzete megrendült, előbb a bútorokat, aztán óráját kellett eladnia, a család gumitányérról evett, de idővel már ennivalójuk sem maradt. Goodyear Bostonba ment támogatót keresni, de elutasították, a kifizetetlen szállodai számla miatt lecsukták, mire hazaért, fia meghalt. Végül sógora, egy textilgyáros szánta meg és beruházott a gumiszálakkal erősített szövetek előállításába. A termék sikernek bizonyult, de az üzletben járatlan Goodyear nevetséges összegért eladta szabadalmait. A feltaláló ekkor már a gumi megszállottja volt, mindent gumiból akart csinálni: bankjegyeket, hangszereket, zászlókat, ékszereket, hajókat, portréját és névjegyét gumira gravírozta, emlékiratait gumira nyomtatta és gumiba kötötte, gumikalapot és gumicipőt viselt. Ötletei között így is több olyan akadt, amelyeket akkor bolondságnak tartottak, de az utókor megvalósította őket.

Goodyear számára a felfedezés nem hozta meg az anyagi biztonságot. A külföldi szabadalmak benyújtásában lassú volt, ráadásul az eljárás annyira egyszerű volt, hogy bárki utána csinálhatta - és csinálta is. Az általa szétküldött ebonit-mintát az angol Thomas Hancock (aki 20 éve kísérletezett a gumival) kielemezte és 1843-ban ismét „feltalálta” a vulkanizálást. Hancock bevételei felét felajánlotta amerikai vetélytársának, aki inkább perelt - és vesztett. A találmányát népszerűsítő Goodyear hatalmas kölcsönöket vett fel a megtérülés reményében, kiállításokon teljes egészében gumiból épített pavilont. Francia és angol szabadalmait azonban műszaki és jogi hiányosságok miatt megvonták, Párizsban nem tudta számláit fizetni és sokadszorra is börtönbe került - a rácsok mögött kapta meg III. Napóleon császártól a Becsületrend lovagi fokozatát (1855). Mindez nem segített rajta: otthon és külföldön több mint hatvan szabadalmi pert kellett indítania és bár a legtöbbet megnyerte, a kalózkodásnak nem tudta útját állni.

Amikor 1860. július 1-jén egy New York-i szállóban meghalt, csak 200 ezer dollár adósság maradt utána. Meg kell jegyezni, hogy sem a feltalálónak, sem családjának semmi köze nincs a napjainkban több tízmilliárd dolláros forgalmat bonyolító Goodyear gumiipari vállalathoz, annak alapítója, Frank Seiberling négy évtizeddel később csak a nevet kölcsönözte a feltalálótól.

Goodyear hamvai szülővárosában, New Havenben nyugszanak. Halála után több mint 100 évvel, 1976-ban bekerült a három évvel korábban alapított Nemzeti Feltaláló Hírességek Csarnokába. Egyik fia a lábbeligyártást forradalmasította.