A hatvanas–hetvenes évek legnagyobb slágerei hangzanak el szombaton két alkalommal a Papp László Budapest Sportarénában az 50+ éves Táncdalfesztiválon. Vastag Tamással, a Fonogram-díjas énekessel, színésszel, a nagyszabású
színpadi műsor egyik fiatal fellépőjével a magyar könnyűzene aranykoráról, előadóiról és hangulatáról is beszélgettünk.
– A táncdalfesztiválok története a hatvanas évekig nyúlik vissza, az első versenyt 1966-ban rendezték. Mikor hallotta először a nyertes dalokat?
– Nehéz datálni, hogy pontosan mikor hallottam először ezeket a mai napig közkedvelt slágereket. Másokhoz hasonlóan én is leginkább otthon, a szüleim által, házibulikban, valamint esküvőkön találkoztam ezekkel a dalokkal, amelyek végigkísérik az ember életét.
– Kik a kedvenc előadói ebből az időszakból?
– A tavaly elhunyt Koós Jánost nagyon szeretem, hála Istennek még volt alkalmam néhányszor találkozni, együtt zenélni vele. A tavalyi Arénabeli koncertjén még együtt léptünk fel, idén pedig megidézzük őt. Rajta kívül Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát, Kovács Katit és az Illés zenekart is nagyon szeretem.
– Az idősebb korosztály kívülről fújja az előbb említett előadók slágereit, de vajon mennyire ismerik őket a mai fiatalok?
– Egy-két slágert bizonyára ők is ismernek. Az elmúlt tíz évben azonban olyan generációs és technológiai változás történt az internet térnyerésével, hogy megváltoztak a zenehallgatási szokások is. Egy új kulturális tér alakult ki. A fiatalság manapság a világhálón: a közösségi médiában és a különböző videómegosztókon hallgat modern zenét, de azt gondolom, hogy idővel bizonyos életkorban óhatatlanul megismerik ezeket a dalokat is.
– Mit gondol, a táncdalfesztiválok a magyar könnyűzene aranykorához tartoznak?
– Érdekes, hogy így emlékszünk vissza rájuk, ám ezeket a dalokat már abban az időben is nagyban befolyásolta a nyugati könnyűzene. Például az Illés együttes dalai erőteljesen hajaztak a Beatles stílusára. A világzene mindig meghatározta a magyar könnyűzenét is. Ami a mai zenében nem tetszik, azok az Amerikából jövő trendek, amelyek az ottani zenei világban sem tetszenek. Azért is jelenek meg ritkán új dallal, mert kevésbé találom meg a mai, inkább ritmus-, mint dallamorientált zenei világban azt, amit szeretek.
– A szombati 50+ éves Táncdalfesztiválon mások mellett Zalatnay Sarolta, Késmárky Marika, Soltész Rezső, Koós Réka és Muri Enikő is fellép. Milyen műsorral készülnek?
– Azok az énekesek, akik még köztünk vannak, saját dalaikat adják elő, míg azokét, akik már nem lehetnek köztünk, mi, fiatalok énekeljük. Ez a koncert alapvetően tisztelgés a táncdalfesztiválok előtt: eredeti slágereket adunk elő, valamint megidézzük a hangulatot is.
– Ez miben nyilvánul meg?
– Aki eljön a műsorra, ugyanazt az élményt fogja kapni, mintha a hatvanas években ment volna el egy ilyen koncertre. Hangzásában és látványvilágában egyaránt igyekszünk ezt a kort megidézni. A Táncdalfesztivál hatvantagú szimfonikus zenekara kísér bennünket, sőt, még az öltözködésünk is ezt a korszakot fogja tükrözni.
– Mely előadókat idézi majd meg?
– Többek közt Máté Péter és Vámosi János dalait fogom előadni. Immár harmadik éve veszek részt a koncerten, a dalválasztások mindig nagyon jól sikerülnek, a végén félórás vastapsot kapunk a közönségtől. Az egész olyan, mint egy nagy osztálytalálkozó, amelynek a legjobb részét a háttérben, a színpad mögött zajló történetmesélések jelentik számomra.
– Több műfajban is kipróbálta magát az elmúlt években. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház és a Soproni Petőfi Színház darabjaiban játszik. Milyen tervei vannak 2020-ra?
– Idén is lesznek színházi bemutatóim, de emellett szeretnék sok időt azzal tölteni, hogy az elmúlt három évben írt – többnyire elbeszélő jellegű – dalszövegeimből, verseimből dalok szülessenek, és eljussanak a nagyközönséghez. Különböző zeneszerzőkkel dolgozom együtt, azonban az alkotói folyamatok jelentős részében magam is részt veszek. Azt szeretném, hogy a hangsúly ne csak a zenén legyen, hanem a szövegeken is.
