A zeneszerző emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődik a budapesti Váci utca 79-es számú ház előtt az az ünnepi megemlékezés szombaton, amelyet Lajtha László (1892–1963) népzenegyűjtő, zeneszerző és zenepedagógus tiszteletére tartanak.
A zeneszerző 1923-ban költözött oda családjával és egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig ott volt az otthona. Az emléktáblánál beszédet mond Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Mátyus Bálint, Belváros-Lipótváros önkormányzati képviselője. Lajtha Lászlót a népzene, és általában a népi hagyományok iránti szenvedélyes szeretete és elhivatottsága vezérelte. Még csak tizennyolc éves volt, amikor Bartók nyomán népzenegyűjtő útra indult Erdélybe, édesanyja szülőhelyére. Számos elismerésben részesült már életében is, többek között – Liszt Ferenc után másodikként – a Francia Szépművészeti Akadémia tagjává választották. Népzenekutatóként főként a hangszeres népzene és a vallásos népének gyűjtésével vált kiemelkedővé, emellett az 1972-ben megindult magyar táncházmozgalom alapvető forrásanyagául is Lajtha széki gyűjtése szolgált – írta az MTI. „A névadó mindig példa volt számomra. Személyében nemcsak a nagyformátumú zeneszerzőt tiszteltem, hanem a zenéhez kötődő alázatát is becsültem. Szóbeszédből tudom, hogy amikor Bartókék 1916-ban felvették Lajthával a kapcsolatot, tulajdonképpen egy zenéhez értő szolgát kerestek, no, ez volt Lajtha. Szolga volt a szó legnemesebb értelmében, emellett kimagasló egyéniségére is felnézhetünk: a francia zene frissességét hozta el a magyar népzenei világba. Habitusa is példamutató, a háború után egy sikeres angliai életszakaszból érkezett haza, felvállalva az üldöztetést és nélkülözést. Szívós munkával hozta létre a Lajtha-csoportot: kiemelkedő munkát végeztek Tóth Margittal, Erdélyi Zsuzsannával. Kevésbé köztudott, de a Kossuth-díjjal járó összeget is megosztotta a rászorulókkal” – idézi a közlemény Kelemen Lászlónak, a Hagyományok Háza főigazgatójának szavait.
