Alig észrevehető, igazi rejtett érték a budapesti Rumbach Sebestyén utcában álló egykori „kis zsinagóga”. A korszak neves bécsi építésze, Otto Wagner tervei szerint 1872-re készült el, orientális stílusban, voltaképp az izraelita közösség három évvel azelőtti szakadásának köszönhetően. Úgy tűnik, állami támogatással végre teljesen megújulhat és megnyílhat a nagyközönség előtt. Lapunknak a nyolc évvel ezelőtti felújítási terveket jegyző Kőnig Tamás Ybl-díjas építész azt mondja: reméli, hogy irodája elképzelése valósulhat majd meg.
A nyolcszögletű imaterem kupolája keleties motívumokban gazdag díszítőfestéssel készült (Fotó: MH)
Az Együttélés Házának nevezik azt a tervezetet, amely bár még csak előzetes elképzelés, annyi tudható: a Kárpát-medencei zsidóság és a többségi társadalom évszázadokon át tartó békés, prosperáló együttélését mutatná be. Mint azt lapunk a hétfői számában elsőként megírta, a kormányzat hárommilliárd forintot ad az ennek helyet adó erzsébetvárosi, Rumbach Sebestyén utcai úgynevezett „kis zsinagóga” rekonstrukciójára, és a szerződést a hitközséggel már aláírták, az első részletet is átutalták.
Mintegy nyolc évvel ezelőtt a neves magyar iroda, a Kőnig és Wagner készített terveket a védett műemlék felújítására: lapunknak most Kőnig Tamás Ybl-díjas építész azt mondja, reméli, hogy az akkori elképzeléseiket valósítják majd meg. Hozzátette, az építési engedély már rég lejárt, így mindenképp a rajzok módosítása szükséges, hiszen több előírás is megváltozott azóta. Információi szerint közbeszerzést írnak majd ki a tervezésre, ám szerzői jogi kérdések miatt valószínűleg nekik is szerepük lesz, hacsak nem kapják meg teljesen a megbízást. Az elmúlt hónapokban zajlottak egyeztetések a tulajdonos hitközséggel, ezek eredményei szerint nem várható lényegi változtatás az egykori elképzelésekben – tette hozzá.
A Rumbach Sebestyén utcai „kis zsinagóga” az emancipálódó magyar zsidóság egyik különleges emléke. Pest szabad királyi városában a 18. század végéig nem engedélyezték izraeliták megtelepedését – ezért nagyrészt Óbudáról a Zichyek által befogadott családok jártak át a vásárokra –, de II. József császári rendelete eltörölte a szigort, később több lazítás után a 19. század első harmadától telepedett meg egyre több izraelita a fejlődésnek indult városban.
A polgári jogokat megadó 1867-es emancipáció – majd később, 1895-ben a recepciós törvény, amely elismerte a vallást is – megteremtette az együttélés feltételeit, hozzájárulva ahhoz, hogy többek között a zsidóságnak köszönhetően Magyarországon hihetetlen gazdasági és kulturális fejlődés következzék. Az egységes izraelita hitközség alapjait meghatározni szándékozó 1868-1869-es kongresszuson azonban nem tudtak megegyezni a különféle irányzatok, így bekövetkezett a szakadás. A kivonult ortodoxok mellett ekkor jött létre a magyar neológ közösség – amely az asszimilációt segítendő szertartásrendjében, templomépítészetében a kereszténységtől is merített –, bár a különbözőségek, ellentétes álláspontok a zsidóságon belül persze már korábban megjelentek. Már állt a neológ Dohány utcai nagyzsinagóga, a másik, „status quo ante”, azaz „legyen, ahogy eddig volt” elvet valló közösség pedig 1869-ben elkezdhette saját építkezését a Rumbach Sebestyén utcában. Ők konzervatívabbak voltak a neológiánál, másrészt azonban újítóbbak az ortodoxiánál.
Ennek megfelelően a „kis zsinagógában” bár centrális elrendezésben, középre helyezett tóraolvasó – bimá – köré helyezték a székeket, és a nők elkülönítésében is megjelent a hagyománytisztelet, a karzat keveset takaró korlátján, egyáltalán az egész épületen már érződik a modern idők hatása – olvasható a Múlt és Jövő folyóiratban Haraszti György tanulmányában. Belvárosi bérpalota-homlokzatot lát a járókelő, amely fölé két, minaretszerű torony nyúlik, odabent, a telek közepén áll a nyolcszögletű zsinagógatér. Az első traktusban a hitközség irodái és lakások kaptak helyet, a homlokzat keleties ízét a vörös-sárga csíkozás és a díszítőmotívumok is erősítik, köztük a koronapárkány és a pártázat formaképzése. A beltérben a színes, iszlám és bizánci motívumok mellett több, az Alhambrából vett „idézet” is található oszlopok formájában, ugyanis a 19. századi orientalizmus egyik ősforrása volt a granadai palotaegyüttes.
Amint Klein Rudolf építésznek szintén a Múlt és Jövőben megjelent összefoglalójában olvashatjuk, az évezredes szétszóratásban élő zsidóság, „saját” építészeti stílus híján elfogadta ezt a keleties, iszlamizáló formaképzést a zsinagógáknál (de korábban ugyanígy készült román vagy gótikus stílusú is). De jellemőzen a Monarchiában, ezzel viszonylag egyedülálló, magányos világot hozva létre a kontinensünkön – az épületek mégis jól illeszkednek a városok szövetébe.
Az épületegyüttes tervezője a korszak neves bécsi építésze, a szecesszió egyik atyja, Otto Wagner volt. Ludwig Förster irodájában kezdte munkáját – aki pedig a Dohány utcai zsinagógát jegyzi, innen a hasonló stílus –, de eleinte nagyrészt neoreneszánsz stílusban. Az első váltás az 1890-es évek elején következett be nála, ekkortól tervezte a díszes szecessziós házait az osztrák fővárosban – és a ma metróvonalként üzemelő egykori Stadtbahn-állomásokat a Gürtel mentén –, majd az 1900-as évek elejétől egy letisztultabb, a modernizmust megelőlegező formaképzésre váltott.
A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga szomorú események tanúja is volt: itt gyűjtötték össze a később Kamenyec-Podolszkba deportált, hontalannak minősített zsidók egy részét, akiket aztán ott lemészároltak.
A templom a második világháborút jól átvészelte, de az ötvenes évek vége óta elhagyatott, raktárként használták, majd a nyolcvanas években a tető beszakadása után elkezdődött részleges felújítása. Szó volt róla többször, hogy felújítják, akár zsidó néprajzi múzeumként is, ám évek óta, egészen máig csönd honolt körülötte.
