Külföld
Szijjártó Péter: Nagy szükség van a NATO és az unió együttműködésére
Magyarország fenntartja katonai jelenlétét Afganisztánban

Az Európai Unió történetének legsúlyosabb válságát éli át, mivel a bevándorlási válság azt jelenti Európa számára, hogy a terrorfenyegetettség jelentősen növekedett, a közbiztonság pedig jelentős mértékben romlott – mondta el a külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozását követően.
A napi többezres kontrollálatlan bevándorlás lehetőséget adott a terrorszervezeteknek arra, hogy azt kihasználva Európába küldjék terroristáikat, és ennek következményeit már tapasztalni is lehetett – tette hozzá.
Ezért világos, hogy a bevándorlási válság komoly biztonsági kockázatot jelent Európa számára, ami biztonsági kockázatot jelent a teljes transz-atlanti közösség számára is. Az unió és a NATO együttműködésére azért is van szükség, mert bizonyos tagállamok szuverenitásuk egy részét elvesztették azáltal, hogy képtelenné váltak saját határaik ellenőrzésére - tette hozzá.
A külügyminiszter kiemelte: a magyar miniszterelnök Schengen 2.0 terve többek között arról szól, hogy Európa visszaszerezze a területi ellenőrzés képességét.
Maradhatnak Afganisztánban a magyar katonák
Szijjártó Péter kifejtette: a bevándorlók jelentős része Afganisztánból indult útnak Európa irányába, ahol a politikai helyzet továbbra sem stabil.
Hozzátette, hogy az eredeti terv szerint az észak-atlanti szövetség 2016 végén vonná ki csatapatait az ázsiai országból, de a NATO tagállamok külügyminiszteri úgy látják, hogy a NATO-nak meg kell hosszabbítania afganisztáni misszióját 2020-ig az ország és a térség stabilitása érdekében. Ellenkező esetben újabb embertömegek menekülnek el Afganisztánból és érkeznek bevándorlóként Európába.
Kiemelte: a magyar kormány arról döntött, hogy 2020-ig kiterjeszti azt az időszakot, amely alatt évente félmillió dollárral támogatja az afganisztáni biztonsági erők fejlesztését.
Reményét fejezte ki, hogy az eddigi, általánosan megfogalmazott politikai kijelentések a júliusi varsói NATO-csúcstalálkozón konkrétumokat tartalmazó közös nyilatkozatot fogadnak el.
