Külföld

Szijjártó: Európát meg kell védeni

A kiindulási és tranzitországokkal való együttműködés mellett határvédelem is kell – figyelmeztet a külügyminiszter

A terrorizmus elleni védekezésről és a migrációs válság kezeléséről is egyeztettek az uniós külügyminiszterek. Először vett részt a tanácskozáson Boris Johnson – a brit miniszter megerősítette, csak az uniót hagyják el, nem Európát, és érvényt kell szerezni a polgárok akaratának.

Johnson-Szijjarto
Boris Johnson brit és Szijjártó Péter magyar miniszter (Fotó: Reuters/Francois Lenoir)

„Európáról bebizonyosodott, hogy számos tekintetben védtelen, ezért a legfontosabb feladat az, hogy Európát meg kell védeni” – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán. A tárcavezető szerint soha nem volt olyan mértékű a terrorfenyegetettség Európában, mint napjainkban. Hangsúlyozta, a kiváltó okokat kell kezelni, őszintén szembe kell nézni velük, ahogyan azzal is, hogy a radikalizálódást nem sikerült Európa határain kívül tartani. A terrorizmus elleni globális harcot erősíteni kell – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy Magyarország azon huszonhárom ország közé tartozik, amely ténylegesen, katonákkal vesz részt az Iszlám Állam elleni harcban. A magyar katonák kurdisztáni misszióját pedig a jelenlegi százhuszonhat fős létszámról további százötven emberrel növelik meg, és védelmi munkájukat kiképzési feladatokkal bővítik ki – mondta a miniszter.

A migráció kezelésével kapcsolatban elmondta, az unió együtt kíván működni azokkal az országokkal, amelyek jelenleg kiinduló, vagy tranzitországai a bevándorlásnak. A tanácskozáson részt vevő miniszterek elmondása szerint egyetértettek abban, hogy „csak az kaphat fejlesztési támogatást az európai adófizetők pénzéből, aki megteszi a szükséges lépéseket ahhoz, hogy se kiinduló, se tranzitországa ne legyen az Európára háruló bevándorlásnak” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: mindennek akkor van értelme, ha mindezt megelőzi a külső határok védelmi képességének visszaszerzése.
Magyarország az ülésen szorgalmazta, hogy Törökország, Libanon és Jordánia mellett a kurd térséggel, azaz Irak kurdisztáni régiójával is fűzze szorosabbra a kapcsolatait az Európai Unió – tette hozzá a miniszter. „Nem az a feladatunk, hogy a bevándorlóknak Európában biztosítunk új életet, hanem az, hogy abban segítsük őket, hogy minél közelebb maradjanak az otthonaikhoz, és vissza tudjanak oda térni a konfliktusok rendezése után” – mondta. A magyar tárcavezető arról is beszélt, hogy hazánk továbbra is támogatja Szerbia uniós csatlakozását.

Szijjártó Péter találkozott Boris Johnson új brit külügyminiszterrel is, aki a Brexitet követő kormányátalakítás után először vett részt a Külügyek Tanácsán. „Elhagyjuk az Európai Uniót, de ez nem jelenti azt, hogy elhagyjuk Európát” – közölte Johnson. Kijelentette: érvényt kell szerezni a polgárok akaratának, és ki kell vezetni Nagy-Britanniát az Európai Unióból. „London nem fogja feladni vezető szerepét Európában” – hangsúlyozta Johnson. Nagy-Britannia úgy, ahogy a múltban is, szorosan együttműködik majd Európával a kilépési tárgyalások ideje alatt és azt követően is.