Külföld

Szijjártó: Erős Európára van szükség

A külügyminiszter a 2020 utáni uniós költségvetésről is tárgyalt Varsóban lengyel kollégájával, Jacek Czaputowiczcsal

Az Európai Unió jövőjéről és a nyugat-balkáni országok uniós integrációjáról folytatott tegnap Varsóban megbeszélést Szijjártó Péter külügyminiszter lengyel hivatali partnerével, Jacek Czaputowiczcsal.

Varsó és Budapest olyan erős Euró­pát akar, amely képes megvédeni magát, saját határait és polgárainak biztonságát – jelentette ki tegnap Szijjártó Péter külügyminiszter Varsóban, ahol lengyel kollégájával, Jacek Czaputowiczcsal tárgyalt. Az MTI szerint Szijjártó hozzátette: „Az is világos, hogy az erős Európának erős tagállamokon és erős régiókon kell alapulnia”, éppen ezért az erős Lengyelországra és erős Magyarországra épülő Közép-Európa igenis Európa érdeke.

Czaputowicz szerint hasonló Euró­pa-víziója van az egész visegrádi csoportnak is, versenyképes, nem protekcionista, a nemzeti parlamentekben gyökerező legitimációval rendelkező, demokratikus Európai Uniót akarnak. A lengyel külügyminiszter hasonlónak nevezte a lengyel és a magyar álláspontot az EU fő kérdéseiben, így a 2020 utáni uniós keretköltségvetésre vonatkozóan is.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország kész megvétózni a 2021–2027-es uniós költségvetést, ha a források kifizetését jogállamisági normák betartásához kötik. Leszögezte: míg a kohé­ziós források odaítélése minden hétéves költségvetési keret készítésekor a viták fókuszában állt, újdonságnak számít, hogy „egyesek a meglévő objektív feltételek mellé szubjektív jogállamisági kritériumokat is társítani kívánnak az EU-források lehívásánál”.

Szijjártó Péter az uniós bővítéssel kapcsolatban elmondta: fel kellene gyorsítani a nyugat-balkáni országok EU-integrációs folyamatát. Jacek Czaputowicz szerint „ha nem lesz jelen abban a térségben az EU, jöhetnek más szereplők is, akik nem mindig az európai biztonságot részesítik előnyben”.


Egy lépést hátrált Kijev

Üdvözölte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, hogy Petro Porosenko ukrán elnök szerdán visszavonta a kettős állampolgárokat vagy a más országban voksolókat ukrán állampolgárságuk elvételével sújtó törvénymódosító javaslatát. Szijjártó Péter külügyminiszter a Kossuth rádió 180 perc című adásában hozzátette, ez csak az első lépés lehet, ha Ukrajna komolyan gondolja euroatlanti törekvéseit. Emlékezetes, Kijev a jelenlegi ukrán–magyar konfliktus fő forrását jelentő, a kisebbségi nyelvhasználatot kivéreztető oktatási törvény mellett több, szintén jogszűkítő törvény elfogadását tervezi.
(VZ)


Amerikai–magyar külügyi találkozó

Többéves szünet után májusban kerülhet sor először külügyminiszteri szintű egyeztetésre az Egyesült Államok és hazánk között – tudta meg az Index; Szijjártó Péter magyar tárcavezető washingtoni utazásának és Mike Pompeo frissen kinevezett külügyminiszterrel való találkozásának hírét a Magyar Hírlap forrásai is megerősítették. A kapcsolatok korábbi szintre emelését megelőzte többek között Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadójának, Steve Bannonnek budapesti meghívása, és David Cornstein leendő budapesti amerikai nagykövet sikeres szenátusi bizottsági meghallgatása.
(ZV)