Külföld

„Nem bürokratikusan kell a brit kilépési folyamatot kezelni”

Szoros kapcsolat Londonnal, partnerség Ázsiával

A kilépés után is a lehető legszorosabb gazdasági együttműködést és szabadkereskedelmet kell fenntartani Nagy-Britannia és az Európai Unió között – ezt az álláspontot osztja Szijjártó Péter magyar és Charlie Flanagan ír külügyminiszter is, akik az ulánbátori Ázsia–Európa csúcstalálkozón (ASEM) tárgyaltak egymással.

Egyetértettek abban is, hogy az EU tárgyalási stratégiájáról az Európai Tanácsnak, vagy­is a tagállamoknak kell dönteniük, és a kilépési tárgyalásokat semmiképpen sem szabad bürokratikus kérdésként kezelni. Szijjártó elmondta, hogy a magyar kormány mindent meg fog tenni a Nagy-Britanniában dolgozó magyar állampolgárok jogai­nak megvédése érdekében. „Ebben a kérdésben biztosan számíthatunk Írország egyetértésére, hiszen több mint félmillió ír állampolgár dolgozik Nagy-Britanniában” – jegyezte meg. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Szijjártó tárgyalt a kínai, a thaiföldi, az új-zélandi és a pakisztáni hivatali partnerével is. A tárcavezető szerint ugrásszerűen fejlődik a magyar–kínai együttműködés, és felidézte, Vang Ji a tárgyaláson Magyarországot az egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb közép-európai partnernek nevezte. A megbeszélésen Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország kormánya támogatja a piac­gazdasági státus megadását Kínának, egyúttal elutasítja azt az európai uniós politikát, amely nyomást akar helyezni Kínára a dél-kínai-tengeri konfliktus ügyében.

Ha Európa nem tud stratégiai együttműködést kiépíteni az ázsiai országokkal, a versenyképessége visszaszerzése súlyos nehézségekbe ütközhet – mondta Szijjártó a tanácskozásról az MTI-nek. Kifejtette: gazdasági, migrációs és energiabiztonsági szempontból Európa a második világháború óta nem szembesült olyan súlyos kihívásokkal, mint most. Egyértelmű, hogy ezeket a nehézségeket csak akkor tudja Európa leküzdeni, ha „politikai nyomásgyakorlás és kioktatás helyett együttműködésre törekszik azokkal az ázsiai országokkal, amelyek rendkívüli gyorsaságú gazdasági növekedést tudnak felmutatni”.


Varsó az uniós elitet vádolja

A brit uniós tagság elvetését (Brexit) pártolók népszavazási győzelmének oka a még több Európát elv érvényesítésére törekvő európai elitek meggondolatlansága, és az, hogy Európa olyan ügyekbe is beavatkozik, amelyeket kizárólag a tagállamoknak kell szabályozniuk önállóan – mondta a Die Welt német lapnak Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter. Németország is felelős az euroszkeptikus közhangulatért, amely nem csak Nagy-Britanniára jellemző – tette hozzá a lengyel külügyminiszter, aki szerint a brüsszeli uniós biztosoknak Németország véleménye az irányadó, például
a migrációs politikában és Lengyelországgal kapcsolatban. A „katasztrófa receptje” az, hogy a döntéseket szűk körben hozzák meg, és rákényszerítik másokra – mondta Waszczykowski a német Európa-politikát bírálva. A központosításnak véget kell vetni, az EU-nak szuverén államokból álló erős, egyesült Európának kell lennie – jelentette ki a lengyel diplomácia vezetője.