Külföld
Napi kétezer migráns érkezik a dél-olasz partokra
Migránsok tucatjait mentették ki Krétánál +VIDEÓ
A belügyminisztérium adatai szerint az év eleje óta május 26-ig mintegy 40 500 ember érkezett a térségbe, és ezek között még nem szerepel az a négyezer, akit csütörtökön mentettek ki a Líbia és Olaszország közötti tengerszakaszon – írta a La Republica. Közülük hétszáz ember pénteken érkezik meg a szicíliai Pozzalo kikötőjébe.
E héten naponta már majdnem kétezer ember kötött ki a dél-olaszországi partokon. Az olasz parti őrség és más nemzetiségű hajók mentették ki őket a tengerből, többnyire líbiai felségvizeken.
A német reformátusok vezetője az iszlám vallásoktatás kiterjesztését sürgeti
A radikalizálódás elkerülése érdekében általánossá kell tenni az iszlám vallásoktatást a német közoktatásban a Németországi Protestáns Egyház (EKD) elnöke szerint. Heinrich Bedford-Strohm, a bajorországi evangélikus-lutheránus egyház püspöke hangsúlyozta, hogy az oktatás "a legjobb módszer arra, hogy kifejlődjék a fiatal muzulmánok ellenálló képessége a fundamentalizmus kísértésével szemben". A szervezett iskolai oktatás révén "sok új dolgot is megtanulhatnak az iszlámról, méghozzá az alaptörvénynek megfelelő szellemiségben". Heinrich Bedford-Strohm rámutatott, hogy Németországban valamennyi vallásnak összhangban kell lennie az alaptörvénnyel, így tiszteletben kell tartania a tolerancia, a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság elvét. Az oktatási tevékenységet a vallási szervezetek hatáskörébe kellene utalni, éppen úgy, mint a keresztény egyházak esetében, ehhez azonban a muzulmánoknak olyan módon kellene megszervezniük magukat, hogy egyértelmű legyen, mely intézmények, szervezetek az állam partnerei az oktatás területén. A gondot elsősorban az okozza, hogy a muzulmán vallás intézményi szerkezete másmilyen, mint a központosított felépítésű nagy keresztény egyházaké, a tartományi kormányoknak így nehezebb partnereket találni az oktatás megszervezéséhez.
Az érkezők majdnem kivétel nélkül afrikaiak, egyelőre kevés közöttük a szíriai menekült. Az Olaszországba utazó migránsok kilencven százaléka Líbiából indul, de az utóbbi hetekben fokozatosan emelkedett az Egyiptom partjairól indulók száma is.
A La Repubblica azt írta, hogy a menekültek áthelyezése Olaszországból más európai tagállamokba eddig kudarcot vallott. Az újság értesülése szerint a római kormány attól tart, hogy Olaszországot hátrányos helyzetbe hozhatja az Európai Bizottság migrációs tervezete, amely az országok népessége és GDP-je szerint kalkulálja a migrációs kvótákat. Eszerint ugyanis Olaszország - első belépési országként - csak 231 ezres migránslétszám fölött kérhetné az áthelyezéseket.
Migránsok tucatjait mentették ki a hullámok közül Krétánál
Összesen 65 bajba jutott migránst mentett ki a hullámok közül a görög parti őrség Kréta szigetének közelében - jelentette az ERT görög állami televízió pénteken. A csónakjukkal a krétai kikötőtől keletre sodródó emberek között 17 gyerek és két terhes nő is volt. Az ERT szerint mindenki épségben megmenekült. A rendőrség a nap folyamán közölte, hogy a migránsok szíriai, afgán és pakisztáni állampolgárok, és egy ukrán, valamint egy egyiptomi embercsempész segítségével vágtak neki az útnak. A parti őrség egyes tisztjei azt gyanítják, hogy a kis hajó Törökországból indulhatott Olaszország felé.
A görög rendőrség eközben bejelentette, hogy az Europol támogatásával felszámolt két athéni székhelyű embercsempész-hálózatot, amelyek migránsok Görögországból az Európai Unió más országaiba való beutaztatását szervezték. "Ügyfeleiket" hamis papírokkal látták el, majd elsősorban Ausztriába, Svédországba, Nagy-Britanniába, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba, Csehországba és Franciaországba küldték őket. Utóbbi két országban további hét embert vettek őrizetbe az üggyel összefüggésben.
Újabb hajótörés a Földközi-tengeren, sokan eltűntek
Ismét hajótörést szenvedtek menedékkérők a Földközi-tengeren, Líbia partjai közelében, az olasz parti őrség szerint mintegy 350-en utazhattak a pénteken szerencsétlenül járt halászbárkán, és közülük több tucatnyian eltűntek. Az olasz parti őrség a közelben haladó hajókat arra kérte, hogy siessenek az emberek segítségére. Az olasz tengerészet az AFP francia hírügynökséggel közölte, hogy eddig 130 embert mentettek ki a vízből, és folytatják a keresést.
