Külföld
Könnygázt és kábító gránátokat vetettek be Idomeninél
Brüsszel az embercsempészet felszámolását sürgeti
A hatóságok tájékoztatása szerint mintegy kétszáz migráns kezdte el a zavargást azzal, hogy egy vagont tolt a síneken, így próbálva áttörni a rendőrkordont. Majd kövekkel is megtámadták a rendvédelmi erőket, akik ezután használtak könnygázt és kábító gránátot a zavargók feloszlatására.
Idomeninél mintegy tízezer migráns ütött tábort, sokan közülük a sínek mentén tanyáznak, abban reménykednek, hogy a balkáni útvonal kapujaként Macedónia megnyitja majd előttük a március elején lezárt határait. Athén sürgetése ellenére vonakodtak beköltözni a jobban felszerelt közeli fogadótáborokba. Heteken át eltorlaszolták a Macedónia felé vezető egyik vasútvonalat.
Brüsszel az embercsempészet felszámolását sürgeti
Az Európai Unió tagállamainak fokozottabb erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az emberkereskedelem elleni küzdelem eredményes legyen - jelentette ki csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja.
Avramopulosz arra hívta fel a figyelmet, hogy az eredmények ellenére az uniós tagállamoknak fokozottabb erőfeszítéseket kell tenniük a szóban forgó területen. „Erkölcsileg és jogilag is elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan, hogy Európában a 21. században embereket bocsátanak áruba és zsákmányolnak ki. Személyes, kollektív és jogi felelősségünk, hogy ennek véget vessünk” - hangsúlyozta a biztos.
Beszámolt arról, hogy a bizottság szigorú és előremutató jogszabályi keretrendszert alakított ki. Hozzáfűzte, hogy növelni kell a nyomozások és az elkövetők elleni eljárások számát, megfelelő mechanizmusokat kell létrehozni az áldozatok korai azonosítása és védelme érdekében, valamint meg kell erősíteni az emberkereskedelem megelőzését célzó intézkedéseket.
Különösen fontos feladat szerinte a gyermekek védelme a migrációs útvonalak mentén. A közös európai menekültügyi rendszer reformja során a bizottság kiemelt figyelmet fordít a kísérő nélküli kiskorúakra is, akik a legkiszolgáltatottabbak az emberkereskedőknek - mondta Avramopulosz.
Miria Vasziliadu, az emberkereskedelem elleni uniós koordinátor úgy nyilatkozott, hogy "az emberkereskedelem nemcsak bűn, de az emberi méltóság legsúlyosabb megsértése is."
Kiemelte, hogy az emberkereskedelem az unióban is jelentős méreteket ölt, és felszámolásához az eszközök széles skáláját kell mozgósítani a büntetőjogtól a megelőző intézkedésekig.
A koordinátor arról is beszámolt, hogy továbbra is a szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem a legelterjedtebb, ennek aránya a regisztrált áldozatok között 67 százalék.
Ezt a munkaerő-kizsákmányolás követi 21 százalékkal, ráadásul itt a regisztrált áldozatok több mint háromnegyede, 76 százaléka nő, és legalább 15 százaléka gyermek. E területen az egyik leggyorsabb növekedést éppen a kiskorú áldozatok száma mutatja, de egyre több az áldozat a fogyatékosok és a romák körében is.
