Külföld
Kiürítik a migránsok görög Mekkáját, az idomeni tábort
Egymilliónál több bevándorló várakozhat Líbiában

Jorgosz Kiricisz, a görög kormány migránskérdéssel foglalkozó szóvivője elmondta, hogy a tábor helyi idő szerint hajnali öt órakor megindított felszámolása lassan és nyugodtan kezdődött el, erőszakot nem kellett alkalmazniuk. A művelet legalább tíz napig tart majd. A menedékkeresőket buszokon, apránként, újonnan létrehozott fogadó központokba szállítják át. Kedd délig több mint ezerszáz migránst vittek el a táborból.
Időközben az uniós országok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek keddi brüsszeli tanácskozása után Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár kijelentette: az Európai Uniónak nem kizárólag a menekültek és migránsok integrációját kellene a zászlajára tűznie, legalább ugyanilyen fontosnak kellene lennie annak, hogy megteremtse a feltételeit az érintettek jövőbeli hazatérésének. Ehhez azonban szükség van arra, hogy megszűnjenek az okok, amelyek miatt az érintettek elhagyták a lakóhelyüket. Takács Szabolcs üdvözölte, hogy az uniós külügyminiszterek előző napi találkozóján Orbán Viktor miniszterelnök Schengen 2.0 javaslatcsomagja is bekerült az elfogadott nyilatkozatba. Kijelentette továbbá, sokan értékelik, hogy a magyar kormánynak van egy konstruktív javaslatcsomagja a válságkezelésre, amelynek az átfogó alkalmazásával Takács Szabolcs szerint jelentősen csökkenteni lehetne az Európát érő migrációs nyomást.
Mint kiderült, akár egymillió is lehet a Líbiában tartózkodó menekültek és migránsok száma, és egyelőre nem tudni, hányan akarnak közülük Európába utazni - közölte kedden a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM). Othman Belbeisi, az IOM líbiai misszióvezetője elmondta, hogy „néhányan azért mennek Líbiába, hogy munkát vállaljanak, mások célpontja viszont Európa”.
