Külföld

Először soros elnök Szlovákia

Fenntartható európai migrációs politika a pozsonyi vezetés egyik célja

Mától kezdve fél éven át Szlovákia tölti be az Európai Unió soros elnökségét. A tisztséget Pozsony Hollandiától veszi át, majd az év végén Máltának adja tovább.

 Az elnökség programját és annak prioritásait tegnap fogadta el a pozsonyi kormány. Szlovákia a gazdaságilag erős Európára, a modern, egységes piacra, a fenntartható migrációs és menekültpolitikára, valamint az unió nemzetközi színtéren játszott szerepére kíván összpontosítani – állapították meg. Gazdasági téren a vállalkozások vonzerejének, illetve versenyképességének növelését helyezik előtérbe, a másodikként említett fő pont az egységes digitális piac megteremtését tűzi ki célul, a harmadik pedig a külső uniós határok védelmére összpontosít.

A soros uniós elnöknek szoros koordinációt kell folytatnia tevékenységéről az Európai Bizottsággal, az Európai Parlamenttel, a tanács elnökével, valamint az unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselőjével is. A szlovák elnökség különrendezvényeinek többsége Pozsonyban zajlik majd. Csaknem kétszáz szakértői szintű, tizenkilenc miniszteri és hét, parlamenti küldöttségek részvételével tartandó rendezvény lesz, ezeken mintegy 560 állandó és további háromezer ideiglenes feladatokat ellátó tolmács dolgozik majd.

Pozsony egyebek mellett megerősített rendőri jelenléttel és forgalomkorlátozásokkal tesz a biztonságért, a fővárosban öt, külön feladatokkal megbízott rendőrségi csoport lesz hivatott gondoskodni a rendezvények biztonságáról. A pozsonyi rendezvények zavartalanságának szavatolására több környező megye rendőri állományának egy részét is a fővárosba vezénylik, növelik a városi rendőrség létszámát, és a kormány – különleges esetekre – kétszáz fős katonai alakulat szolgálatba állítását is jóváhagyta.

Ami az uniós elnökség költségvetését illeti, Szlovákia viszonylag alacsony, hetvenmillió eurót nem túllépő összeggel számol. Ez az összeg a több éven át tartó előkészítés és az elnökség fél évének költségeit is magában foglalja.