Külföld
Békét, hitet és erőt hirdet Csíksomlyó
Összefogásra szólította fel a magyarságot Veres András győri püspök a búcsún, Áder János az „igazi együvé tartozásnak” nevezte a százezernyi zarándok jelenlétét

A püspök – egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke – arra biztatta a jelenlevőket, hogy Szűz Máriához forduljanak kéréseikkel, mert ő mindenkit meghallgat, s arra kért minden magyart, kapaszkodjon össze az imában. „Fogjunk össze nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében”, így békét teremtve lehet Isten országát közösen építeni. A viszály és a harag helyett egymás segítése járul hozzá közös fejlődésünkhöz és gazdagodásunkhoz – tette hozzá. Mint mondta, ha isten a szűzanya által akart közeledni az emberhez, mi ne akarjunk nélküle közeledni Istenhez. Az Úr után mindenkiben megvan a sóvárgás, csak segítségre van szüksége ahhoz, hogy felfedezze – fűzte hozzá, s azért fohászkodott, hogy a hit növekedjen az emberekben, ne a gőg. Max Plank Nobel-díjas fizikust idézve pedig kijelentette, Isten és tudomány között nincs ellentmondás, hanem teljes az összhang.
Az eseményen részt vevő Áder János köztársasági elnök a prédikáció megbékélésre vonatkozó üzenetét emelte ki. Sajtónyilatkozatában üzente „meg kell békülnünk önmagunkkal, békét kell teremtenünk családjainkban, közösségeinkben, városainkban, országainkban. Ennél fontosabb üzenete a mai prédikációnak nem lehetett. Jó lenne, ha minél többen meghallanák”. Az államfő méltatta a 450 éves múltra visszatekintő búcsút, amelynek üzenete ma is ugyanaz: őrizzük meg hitünket, a mise közösségi élményét és összetartozásunkat - ennek erejét jól mutatja, hogy idén is százezrek zarándokoltak Csíksomlyóra a világ minden tájáról - tette hozzá.
A szentmisén idén ott volt a magyar katolikusok mellett kiálló Miguel Maury Buendía, a Vatikán bukaresti nagykövete, aki „az európai kereszténységet védő nemes harcosok földjén”, „az évszázadokon át határt jelentő földön” köszöntötte a zarándokokat. Ő Ferenc pápa áldását s üzenetét hozta Csíksomlyóra: emlékezni kell a múltra, de észre kell venni a remény útjait is.
Ferenc pápa: A Szentlélek „kreatív”
Az egyházban a sokszínűség egység nélkül nem vezet eredményre, hiszen ha mindenki másképpen gondolkodik, akkor egyesek az igazság kizárólagos birtokosainak tekintik magukat – jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren pünkösd vasárnap kora délelőtt bemutatott szentmisén. Homíliájában a Szentatya úgy fogalmazott, a Szentlélek „kreatív”, mivel mindig új dolgokat teremt. De az egyházon belül nem lehet valaki „jobb- vagy baloldali keresztény”, mert mind testvérek vagyunk – mondta a téren összegyűjt tízezreknek. A sokszínűség nélküli egység nem eredményes, mert ha mindenki egyformán gondolkodik, megszűnik a szabadság – emelte ki. A pápa a Karizmatikus Megújulás mozgalom ötvenedik évfordulóján a Circus Maximus mezején virrasztott híveivel szombat este, s a világ üldözött keresztényeinek sorsáról beszélt, akiktől nem kérdezik, mely felekezethez tartoznak, „csak azért, mert keresztények, elvágják a torkukat és kész”. Őket a mártíromság ökomenizmusa egyesíti. (VZ)
