Marco Rubio amerikai külügyminiszter határozott lépéseket tesz a Külügyminisztérium feletti személyes ellenőrzésének szigorítása érdekében. Négy, a belső folyamatokat ismerő forrás szerint a tárcavezető a magas rangú tisztviselőket arra utasította, hogy maradjanak a saját kompetenciahatárain belül, és messziről kerüljék el az összeférhetetlenség látszatát is. A szigorítás egybeesik a Republikánus Párt félidős választási vereségével és a Trump-adminisztráció körüli botrányokkal.
Határozott fellépéssel igyekszik szigorítani az ellenőrzést saját tárcája felett Marco Rubio amerikai külügyminiszter. Négy, az ügyhöz közel álló forrás szerint a miniszter határozott utasításba adta a magas rangú tisztviselőknek: munkájuk során maradniuk kell a saját kompetencia-területükön (a „saját sávjukban”), és minden olyan cselekedetet kerülniük kell, amely összeférhetetlenségre adhat okot.
Rubio ezen üzenete egy múlt heti belső találkozón hangzott el, röviddel a Republikánus Párt keddi félidős választási veresége előtt. Az időzítés azért is figyelemre méltó, mert a párt vezető személyiségei egyre láthatóbban próbálnak távolságot tartani az egyre népszerűtlenebbé váló Trump-adminisztrációtól.
A belső értekezletre azt követően került sor, hogy Kimberly Guilfoyle – az Egyesült Államok görögországi nagykövete – október közepén nagy botrányt kavarva lemondott a posztjáról. Távozásának hátterében olyan sajtóhírek álltak, amelyek szerint Guilfoyle pénzért, drága ajándékokért és szívességekért cserébe „hozzáférést” (kapcsolatokat) biztosított külsősöknek a Trump-kormányzat vezető tisztviselőihez. Guilfoyle határozottan hamisnak minősítette a jelentéseket, és egy közösségi médiás bejegyzésben megfogadta, hogy megvédi a hírnevét.
A találkozón, amelyen a minisztérium nagyjából két tucat államtitkár-helyettese is részt vett, Rubio egyértelművé tette: az etikátlan viselkedés azonnali elbocsátást von maga után, függetlenül attól, hogy az adott tisztviselőnek milyen jó és magas szintű politikai kapcsolatai vannak.
A miniszter emellett nehezményezte, hogy túl sok tisztviselő hoz döntéseket vagy erőltet saját politikai napirendet mindenféle belső összehangolás nélkül. Kijelentette: a jövőben minden jelentős döntéshez az ő, vagy Christopher Landau külügyminiszter-helyettes előzetes jóváhagyása szükséges – számoltak be a megbeszélés részleteiről a források. (A találkozóról és az elhangzottakról korábban a sajtó még nem szerzett tudomást, a Külügyminisztérium pedig hivatalosan nem kívánta kommentálni az értesüléseket.)
Magas rangú távozók a minisztériumban
Három informátor szerint nem sokkal a találkozó után Jeremy Lewin, a Külügyminisztérium politikai főnöke kénytelen volt távozni a posztjáról. Ennek hátterében részben azok az aggodalmak álltak, miszerint Lewin rendszeresen a saját szakterületén kívül eső ügyeken is dolgozott, megfelelő belső koordináció nélkül. (Az ügy pontos részletei továbbra is tisztázatlanok, ám a források egyike sem utalt arra, hogy Lewin távozása bármilyen konkrét etikai vétséghez kapcsolódna.)
Lewin – aki eredetileg Elon Musk Kormányzati Hatékonysági Minisztériumának tagjaként csatlakozott a kormányhoz – jelentős szerepet játszott az amerikai külföldi segélyeket felügyelő Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) felszámolásában is. A források szerint Rubio és a Külügyminisztérium vezetésének más tagjai egyre frusztráltabbak voltak Lewin „szabadúszó” stílusú munkavégzése miatt, amely gyakran szembement „a miniszter bizonyos irányelveivel”.
Jeremy Lewin – akit alig több mint két hónapja neveztek ki erre a vezető pozícióra – a múlt hónapban a közösségi médiában jelentette be a lemondását és a magánszektorba való visszatérését. Bár egy külügyminisztériumi tisztviselő szűkszavúan csak annyit reagált az esetre, hogy „kölcsönösen egyetértettek abban: eljött az ideje (Lewin számára) a továbblépésnek”, maga az érintett a sajtónak adott nyilatkozatában tagadta a kirúgásáról szóló pletykákat.
„A felvetés, hogy kirúgtak volna, szimplán hamis. Ahogy azt a miniszterrel és a csapatával már hetekkel korábban elterveztük – miután a vártnál tovább maradtam a kulcsfontosságú projektek befejezése miatt –, a félidős választások előtt lemondtam a pozíciómról, hogy egy magánszektorbeli szerepet vállaljak, és megtervezzem a saját esküvőmet” – magyarázta Lewin. „Ennek semmi köze nem volt semmilyen, a részleg vezetésével kapcsolatos belső megbeszéléshez vagy szabályzathoz.”
Egy másik forrás szerint Rubio frusztrációjának másik fő forrását a politikai munkatársak túlzott külföldi utazásai jelentették. Ez végül odáig vezetett, hogy a jövőben minden egyes hivatalos politikai utazást Rubio irodájának kell személyesen jóváhagynia.
Helyezkedés 2028-ra?
A Republikánus Pártban szinte azonnal beindult a helyezkedés a 2028-as elnökválasztási versenyre, miután a keddi félidős választásokon elvesztették a kongresszusi irányítást a demokratákkal szemben. J. D. Vance alelnök és Ted Cruz republikánus szenátor az X-en közzétett, a vereséget boncolgató elemzéseit sok politikai stratéga már egyértelműen a korai kampányidőszak kezdeteként, amolyan jövőbeli politikai vízióként értékeli.
Marco Rubio maga egyelőre igyekszik elbagatellizálni azokat a híreket, miszerint ő is fontolgatja az elnökjelöltséget, ugyanakkor nyilvánosan még sosem zárta ki ennek lehetőségét. Ha azonban mégis elindul, a Külügyminisztérium irányítása (és annak botránymentessége) központi témává válhat majd a kampánya során.
Donald Trump elnök kormányzatát ugyanis folyamatosan azzal vádolják, hogy erősen öncélúan működik (jóllehet az adminisztráció ezt tagadja). A demokraták már most jelezték: amint januárban átveszik a kongresszusi ellenőrzést, hivatalos vizsgálatokat indítanak, és „mikroszkóp alá veszik” Trump segítői és a különböző külföldi tisztviselők közötti ügyleteket.
Ebbe a sormintába illeszkedik az is, hogy nem sokkal Guilfoyle októberi távozása után Rubio egy minisztériumszintű feljegyzést küldött a diplomatáknak, felszólítva őket az összeférhetetlenség elkerülésére. Később a miniszter határozottan tagadta, hogy az üzenetet a nagykövet botránya miatt küldte volna ki, az újságíróknak pedig azt állította: a memót valójában már hetekkel korábban el akarta küldeni, de tisztán bürokratikus okokból eddig feltartóztatták.
A Trump-adminisztráció más szerveihez hasonlóan a Külügyminisztérium is veszített el jelentős tisztviselőket az utóbbi időben. Októberben például Paolo Zampollit, az Egyesült Államok globális partnerségekért felelős különmegbízottját bocsátották el. Ennek előzményeként a Politico nyilvánosságra hozott egy Zampolli és Landau külügyminiszter-helyettes közötti e-mail-beszélgetést, amelyben Landau azzal vádolta a különmegbízottat, hogy folyamatosan kilép a kulturális diplomácia „sávjából”, és a hatáskörén kívül eső kérdésekkel akar foglalkozni, nyíltan megsértve ezzel a miniszterhelyettesi utasításokat.
Bár a pontos nézeteltérések mibenléte nem derült ki, Zampolli a távozása után az X-en arra panaszkodott, hogy a különmegbízottak kinevezése törvényileg alapból is egy évig tart, és Trump ezt korábban már több mint hat hónappal meg is hosszabbította számára – írta a Reuters.







