HIRDETÉS

Friedrich Merz szerint is nő legyen Németország új elnöke

A 77 éve létrejött Német Szövetségi Köztársaságnak eddig 12 elnöke volt, mindannyian férfiak

Külföld
  • 2026.11.03. - 10:14
Cikk borítókép
Merz ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament legnagyobb pártja, a CDU állítson jelöltetAFP/dpa Picture-Alliance/DPA/Michael Brandt

Friedrich Merz szerint az ország történetében először nőt kellene választani az elnöki posztra Németországban. A német kancellár erről pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) körzeti elnökeinek hétfői konferenciáján beszélt, azt követően, hogy a hétvégén Angela Merkel korábbi kancellár szintén azt javasolta, hogy nő kerüljön az államfői posztra.

„Közös női jelöltet fogok javasolni a pártnak, egy, a politikai középből származó jelöltet” - jelentette ki Merz a konferencián.

Az MTI közölte, hogy jövő év január 30-án ül össze az 1260 tagú szövetségi közgyűlés, amely megválasztja Németország következő államfőjét, Frank-Walter Steinmeier elnök utódját, akinek második ötéves mandátuma jövő márciusban jár le. A testület fele a Bundestagból (szövetségi parlament) érkezik, a másik felét pedig a 16 tartományi parlament küldi.

Merz kereszténydemokrata pártjának bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) Ilse Aignert, a bajor tartományi parlament elnökét akarja jelölni, akit a Zöldek és a szociáldemokraták is támogatnak.

HIRDETÉS

Merz ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a parlament legnagyobb pártja, a CDU állítson jelöltet.

A konzervatívok körében felmerült további lehetséges jelöltek között szerepel Julia Klöckner, a szövetségi parlament elnöke, Karin Prien oktatási miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU korábbi pártelnöke, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS