A világ egyik legsúlyosabb ember-állat konfliktusa zajlik a trópusi szigeten. Ahogy az erdők zsugorodnak, az elefántok egyre közelebb húzódnak a falvakhoz. A mindennapos összecsapásoknak évente több száz állat és ember esik áldozatául. Egy vadvédelmi tiszt, aki a felesége lábát veszítette el egy támadásban, mégis a békés együttélésért küzd.
A vadvédelmi tisztnek csak egy rövid utat kell megtennie az otthonától a helyi villanypásztorig, mégis ez a vékonyka drótháló jelenti az egyetlen érdemi védvonalat a közeli, gyorsan zsugorodó erdőben élő, egyre kétségbeesettebb vad elefántok ellen. A feszültséggel teli kerítés tizennégy kilométer hosszan kanyarog a sziget északnyugati részén fekvő Siyambalangamuwa víztározó mentén; feladata pedig nem kevesebb, mint megvédeni a környékbeli falvakban élő több mint kétezer családot.
A világ legvéresebb frontvonala
Galgamuwa és a környező régió a világ egyik legsúlyosabb ember-elefánt konfliktusának nulladik kilométerköve. A számok letaglózóak: Srí Lankán 2019 óta évente átlagosan 138 ember hal meg a vastagbőrűekkel való tragikus találkozások során. Ezzel a szigetország a második legrosszabb statisztikával rendelkezik a világon.
De az állatok oldalán is hatalmasak a veszteségek. Az élőhelyük drasztikus csökkenése miatt a falvakba kényszerült elefántok közül ugyanezen időszak alatt évente átlagosan 402 példány pusztult el, ami globálisan a legmagasabb halálozási ráta. A Vadvédelmi Minisztérium (DWC) adatai szerint a helyzet romlik: 2023-ban rekordot döntött a feketelista, 488 elefánt vesztette életét. A hivatalos és független állatorvosi jelentések (például Ambanpola térségéből) rámutatnak: sokukat agyonlőtték, amikor behatoltak a településekre, míg másokkal mérgezés, áramütés, vonatbaleset végzett, vagy egyszerűen beleestek a mezőgazdasági területeken hagyott fedetlen kutakba.
„Húsz évvel ezelőtt nyoma sem volt ennek a helyzetnek. A medencével szemben hatalmas, áthatolhatatlan erdőségek terültek el. Aztán ezeket szép lassan, módszeresen kiirtották a terjeszkedő gazdaságok miatt” – magyarázza a 48 éves Bandara, miközben csapatával épp egy átszakított kerítésszakaszt próbál helyreállítani.
„Ennek az lett a vége, hogy az elefántok elkezdtek közelebb húzódni hozzánk, és a falu egyszer csak a csapások célkeresztjében találta magát. Amikor kicsik voltunk, a medence túlsó sarkáig kellett gyalogolnunk, ha elefántot akartunk látni. Ma már ők jönnek ide éjszakánként, hogy megnézzenek minket.”
Kulturális tisztelet és a véres valóság
A srí lankaiak történelmileg mély kulturális és vallási kapcsolatot ápolnak a hatalmas állatokkal. A Pinnawala környéki rezervátumok, a színes templomi parádék és fesztiválok elengedhetetlen szereplői ők, ráadásul a sziget évi négymilliárd dolláros turisztikai iparágának is a legfőbb vonzerejét jelentik. Egy szelídített elefánt birtoklása még ma is komoly státuszszimbólumnak számít.
A valóság a védett övezeteken kívül azonban sokkal sötétebb. A falusiak lassan kénytelenek alkalmazkodni az állandó rettegéshez. Éjszakánként a gazdák a fák lombkoronái közé épített, rögtönzött deszkakunyhókból virrasztva próbálják védeni a termést a rajtaütésszerűen érkező csordáktól.
„Éhes volt miattunk”
Bandara, a vadvédelmi tiszt nem csak a statisztikákból ismeri a problémát. A saját bőrén, a lehető legkegyetlenebb formában tapasztalta meg, milyen pusztító tud lenni ez az élettérért folytatott küzdelem.
Tavaly decemberben egy éhes elefánt tévedt be Bandara hátsó udvarába, hogy a fáról hullott mangót nassolja. Amikor a férfi megpróbálta elzavarni, a hatalmas állat rátámadt. Felesége, Rathnayake Mudiyanselage Shirani Rathnayake azonnal a segítségére sietett. A találkozás másodpercek alatt tragédiába torkollott. Bandara eltörte a lábát és kificamította a vállát, a szintén 48 éves feleségét azonban a többtonnás állat eltaposta. A nő jobb lábát térdtől lefelé amputálni kellett, azóta kerekesszékhez, illetve protézishez van kötve.
„Az életünk most teljesen más, mint azelőtt volt”
– mondja halkan Bandara a háza előtt állva, miközben segít feleségének az étel előkészítésében és a protézis felcsatolásában.
„Régen a feleségemmel mindent együtt csináltunk. Együtt gazdálkodtunk, együtt dolgoztunk. Ezek a közös tevékenységek egy csapásra, teljesen megszakadtak. Most nekem kell gondoskodnom róla, és ennek a mentális megterhelését, a veszteség feletti gyászt mindketten mélyen érezzük a mindennapokban.”
Újraírt rutinok
A helyiek a túlélés érdekében kénytelenek voltak teljesen átalakítani az életük ritmusát. A közeli iskola például a nemzeti szinten előírt reggel fél nyolcas kezdés helyett harminc perccel később nyitja meg a kapuit. Ezzel próbálják elkerülni azokat a kora reggeli, párás órákat, amikor a vadak még aktívan mozognak a környéken. A földeken dolgozók jóval korábban befejezik a munkát, hogy még sötétedés előtt biztonságban hazaérjenek. Még a közösségi eseményeket, a temetéseket és esküvőket is úgy ütemezik, hogy a legkisebbre csökkentsék egy váratlan találkozás esélyét.
A modern technológia is a védekezés részévé vált. Bandara és szomszédai egy külön WhatsApp-csoportot hoztak létre, amely afféle korai előrejelző rendszerként működik: itt osztják meg egymással az állatok mozgásának irányát. Ha a baj megtörténik, a közösség pillanatok alatt összefog. Kiabálással, petárdákkal próbálják elkergetni a behatolókat, sérülés esetén pedig azonnal szervezik a kórházba szállítást.
Ketyegő ökológiai bomba
A probléma gyökere a megállíthatatlan emberi terjeszkedés. Srí Lanka erdőborítottsága az 1920-as évek nagyjából 70 százalékáról mára drasztikusan, körülbelül 34 százalékra zuhant a Világbank legutóbbi adatai szerint. Az egykori dzsungelek helyét a mezőgazdaság vette át. Bandara ma már szószólója az erdőirtások azonnali beszüntetésének, és sürgeti egy átfogó erdőtelepítési program elindítását.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a becslések szerint a szigeten élő mintegy 7451 vadon élő elefántnak akár a 70 százaléka is a védett nemzeti parkok határain kívül bolyong, megpróbálva élelmet találni a feldarabolt tájon. Ráadásul a populáció is növekszik: a legfrissebb népszámlálási adatok szerint 27 százalékkal vannak többen, mint egy évtizeddel ezelőtt. Kisebb hely, több elefánt, egyre növekvő emberi népesség – a képlet borítékolhatóan robbanáshoz vezetett.
Mindazonáltal Bandara, annak ellenére, amit a családja elszenvedett, meglepő bölcsességgel tekint a jövőbe – írta a Reuters.
„Nem érzek gyűlöletet az iránt az elefánt iránt, vagy bármelyik másik vadállat iránt. Az emberek tettei, a mi erdőirtásaink miatt volt éhes. Ezt a tragikus helyzetet inkább egyfajta karmának tekintem, amit a feleségemmel el kell viselnünk. Mit nyernék azzal, ha gyűlölném azt az állatot? Ő is csak egy ártatlan áldozata ennek az egésznek.”
