HIRDETÉS

Trump új sajtótitkára még a férjét is összekeverte az amerikai elnökkel

Kudarcba fulladt Katie Zacharia első sajtótájékoztatója

Külföld
  • 2026.10.14. - 13:24
Cikk borítókép
Kínos bakikkal indította első sajtótájékoztatóját Trump új sajtótitkáraNurPhoto via AFP/Lenin Nolly

Katie Zacharia, a Fehér Ház új sajtótitkára kedden először állt újságírók elé, ám mindössze 14 percig tartott a bemutatkozó sajtótájékoztatója. Három médium képviselőjének kérdéseire válaszolt, majd váratlanul bejelentette, hogy befejezi az eseményt.

Zacharia konzervatív kommentátorként vált ismertté, legutóbb Donald Trump amerikai elnök médiavállalatánál dolgozott. Pénteken nevezték ki Karoline Leavitt utódjának, aki augusztusban távozott a posztról, és a Fox Newsnál folytatja pályafutását.

Az új sajtótitkár azt mondta, feladata Trump politikájának és üzeneteinek erőteljesebb közvetítése lesz. Az elnököt saját maga legjobb szóvivőjének nevezte, és hangsúlyozta, hogy már régóta szeretett volna neki dolgozni.

A keddi tájékoztatón először egy előre megírt beszédet olvasott fel, amelyben Trump kampányrendezvényeiről, valamint az elnök energia-, vám- és bevándorláspolitikájáról beszélt. Ezután a Breitbart News, a Fox News és a Daily Mail újságíróinak kérdéseire válaszolt.

HIRDETÉS

A sajtótájékoztató lezárását azzal indokolta, hogy Trump hamarosan a Marine One elnöki helikopterrel indul egy alaszkai útjára, így az újságírók közvetlenül az elnöktől is kérdezhetnek.

„Tulajdonképpen most befejezem, mert Trump elnök a Marine One-hoz indul a történelmi alaszkai utunkra, és minden kérdésünket feltehetjük neki” – mondta Zacharia.

Trump több mint egy órával később, a Fehér Házból távozva értékelte új sajtótitkára első fellépését. „Szerintem kiválóan teljesített. Nagyon jól teljesített” – jelentette ki az újságíróknak, miközben Zacharia is ott állt mögötte.

HIRDETÉS

Trump hűséges támogatójából lett sajtótitkár

Zacharia jogi diplomát szerzett a Pepperdine Egyetemen, az év elején rövid ideig a Belbiztonsági Minisztérium szóvivőjeként dolgozott, korábban pedig a Fox News és a Newsmax konzervatív hírcsatornák kommentátora volt. Legutóbbi munkahelyén, a Trump Media and Technology Groupnál kommunikációs feladatokat látott el.

Trump kinevezésekor a kezdetektől fogva hűséges és kiváló támogatójának nevezte. Zacharia maga is úgy fogalmazott, hogy a kormányzati szerepvállalása nem jelent alapvető változást korábbi tevékenységéhez képest: továbbra is az elnök programját szeretné népszerűsíteni és szélesebb közönséghez eljuttatni.

A sajtótájékoztatón azt is megerősítette, hogy folytatja elődje, Karoline Leavitt gyakorlatát, amely nagyobb teret biztosított a konzervatív és más, hagyományosan kevésbé jelen lévő médiumoknak a Fehér Ház tájékoztatóin - számolt be róla az AP news.

HIRDETÉS

Guilfoyle távozásáról is beszélt

Zacharia első tájékoztatójának egyik legfontosabb bejelentése Kimberly Guilfoyle görögországi amerikai nagykövet távozásával kapcsolatos volt. A sajtótitkár közölte, hogy Trump kérte Guilfoyle lemondását.

A nagykövetet korábban több beszámolóban is bírálták állítólagos helytelen, esetenként jogsértő magatartása miatt. Zacharia ugyanakkor méltatta a munkáját, és azt mondta: „Csodálatos tagja volt a csapatnak, és a legjobbakat kívánjuk neki.”

Kínos bakit vétett a Fehér Ház új sajtótitkára

Katie Zacharia egy családja és munkája összeegyeztetésére vonatkozó kérdésre válaszolva véletlenül „elnökömet” mondott „férjem” helyett, majd mosolyogva korrigálta magát.

HIRDETÉS

A mindössze tizennégy perces tájékoztatón az egyik riporter arról kérdezte, miként tudja majd összehangolni a munkáját a négygyermekes anyasággal, különösen úgy, hogy férje és gyermekei Kaliforniában élnek.

A sajtótitkár azt válaszolta, hogy családja Washingtonba költözik. Ezután arról beszélt, mennyire fontos számára, hogy esténként a gyerekeivel lehessen, ám a mondat közben elszólta magát.

„Teljesen elfogadhatatlan számomra az az elképzelés, hogy ne töltsem az estéket a gyerekeimmel, úgyhogy az elnököm… ó, elnézést, a férjem már itt van” – mondta, majd a javítás után hozzátette: „Ez jó volt.”

HIRDETÉS

A rövid jelenet humoros pillanatot hozott a sajtótájékoztatóba, amelyen Zacharia először válaszolt a Fehér Ház sajtótitkáraként az újságírók kérdéseire.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS